Szívesen tartunk előadásokat és veszünk részt beszélgetésekben a Kisközösségi Program gondolatairól, illetve eddigi eredményeinkről. Időnként pedig interjúk, riportok jelennek meg programunkról a nyomtatott, illetve az elektronikus médiában. Ezen az oldalon hírt adunk a soron következő előadásokról, ha készültek felvételek ezekről, azt is megjelenítjük, valamint az eddigi rólunk, munkánkról készült sajtómegjelenéseket is összegyűjtjük itt.
Iratkozz fel havi hírlevelünkre
A Kisközösségi Program munkájáról havonta értesítőt küldünk a tevékenységeink iránt érdeklődő barátainknak! Ha szeretnél értesülni róla, milyen eredmények születtek nálunk, hol találkozhatsz velünk, iratkozz fel, és havonta egyszer elküldjük neked a legfontosabb híreinket.
Pénteken és szombaton (23-án és 24-én) leszünk jelen az idei Gyüttment Találkozón (amelyre egyébkén augusztus 22. és 25. között kerül sor Lengyeltótiban). Ha szeretnél egy ökoközösség része lenni, netán te magad szerveznél ilyet, akkor gyere el a standunkhoz pénteken vagy szombaton, és beszélgessünk, igyekszünk segíteni neked!
Továbbá azért is érdemes meglátogatnod a standunkat, hogy jobban megismerd Kiutak.hu portálunkat – méghozzá egy humoros kvíz segítségével.
Nem mellesleg a standunknál kapható lesz szakmai vezetőnk, Takács-Sánta András Világeleje című új könyve is. Amelynek ráadásul lesz egy bemutatója is a Gyüttmenten: szombaton 17 órától a MEGYszínpadon. Erre is szeretettel várunk!
A bemutató előtt, 15 órától pedig ugyanezen a színpadon kerül sor egy beszélgetésre a közösségek fontosságáról, amelynek Andráson kívül egy másik munkatársunk, Vágvölgyi Gusztáv Pabló is részese lesz.
Világeleje könyvbemutató Egerben szeptember 4-én, szerdán 17.30-tól a Labor Egyesület közösségi házában (Érsek utca 7.) a Part Magazin szervezésében. A szerző, Takács-Sánta András beszélgetőtársa Weil Zoltán újságíró lesz.
Már korábban is jeleztük itt, hogy idén is jelen leszünk a Gyüttment Találkozón, amelyet ezúttal Somogy megyében, Lengyeltótiban rendeznek majd. Most már tartunk ott az előkészületekben, hogy további részleteket is el tudunk árulni.
A találkozót augusztus 22. és 25. között rendezik, mi 23-án és 24-én, tehát pénteken és szombaton leszünk jelen standunkkal a Közösségi Udvarban. Ha érdekelnek az ökoközösségek, netán magad is egy ilyen csapat részévé szeretnél válni, bátran keress majd meg minket, 16 évnyi tapasztalatunk birtokában nem kizárt, hogy tudunk neked segíteni.
És megvásárolhatod a standunknál szakmai vezetőnk új könyvét, a Világelejét is. A kötetnek bemutatója is lesz a Gyüttmenten: szombaton 17 órától, ahol lehet beszélgetni is a szerzővel.
Takács-Sánta András rövid időn belül másodszor volt a vendége a Klubrádió Ember a Földön című magazinjának. A kosárközösségektől a bicibuszig számos gyakorlati, közösségi ökomegoldásról beszélgettek Nemes Takách Kata műsorvezetővel.
"Világvége helyett világelejét!" címmel tartott szűk egyórás onlájn előadást a volt munkatársunk, Zagyva
Gabi által szervezett Klíma-Kávézóban szakmai vezetőnk, Takács-Sánta András – nemrégiben megjelent,
Világeleje című könyve, továbbá Kiutak.hu portálunk apropóján. Majd pedig bő félórás beszélgetés következett.
A zöldmozgalom "reaktív", azaz például beruházások ellen fellépő ága széles körben ismert itthon is. No de hogy viszonyul ehhez a "proaktív" ág, amely egy új, ökologikus civilizáció építéséről szól? Kosárközösségekről, közösségi kertekről, adományboltokról és társaikról - olyasmikről, amikkel mi is foglalkozunk. A zöldmozgalomhoz tartoznak-e ezek egyáltalán?
A Közélet Iskolája podcastjának már a fenti kérdésfelvetése is eredeti és izgalmas volt. Így nem csoda, hogy a beszélgetés maga is tartalmasra sikeredett. Résztvevői a podcast két házigazdája, Seres Lili Hanna és Szabó Márton mellett a Greenpeace Magyarország ügyvezető igazgatója, Mező János és szakmai vezetőnk, az ELTE oktatója, Takács-Sánta András voltak.
A Klubrádió Ember a Földön című ökomagazinjának vendége volt június 13-án és 20-án egyaránt szakmai vezetőnk, Takács-Sánta András. Az első adásban főként Világeleje című könyve apropóján, a másodikban pedig Kiutak.hu portálunk
kapcsán beszélgetett a műsorvezetővel, Nemes Takách Katával.
Takács-Sánta András Világeleje című kötetének lesz nemsokára egy amolyan pótbemutatója június 28-án 18 órától Budapesten, a Wekerle-telepi Közösben. A fb-eseményt itt találod.
Május 22-én Budapesten a Bolygóban 140-150 ember gyűlt össze, hogy meghallgassa Elon Musk, Lőrinc, Vlagyimir, Nostradamus, valamint Takács-Sánta András unokája e-mailben érkezett visszajelzéseit a Világeleje kötetről – no meg hogy élvezze munkatársunk, Tauber Tamás remek zenéjét. A bemutató felvételét megnézheted itt, néhány nagyszerű fényképet az eseményről pedig itt.
Előadás/beszélgetés szakmai vezetőnkkel, Takács-Sánta Andrással a Pomázi Ökokör szervezésében május 29-én 18 órától. Téma: a jó élet keresése az ökológiai válság korában - és a közösségek újrafelfedezésének fontossága.
Nemrégiben vált elérhetővé a felvétel Takács-Sánta Andrásnak a Telki Ökohéten tartott előadásáról. Szemben mind pazarló civilizációnk zöldre festésével, mind pedig a reménytelenséget sugalló ökokatasztrofizmussal, András egy köztes, harmadik utat vázol föl bő egyórás előadásában: a cselekvő remény útját. És az is kiderül, hogy miért fontos ehhez a közösségek újrafelfedezése.
Érdemes, mert számos izgalmas program szerepel a május 24-26-i, Nagykovácsiban megrendezendő találkozó kínálatában. És egy kicsi közünk nekünk is lesz hozzá, mert 25-én, szombaton 17:45-től szakmai vezetőnk, Takács-Sánta András is részt vesz az Élő Könyvtár programban (részletek és regisztráció ITT).
Csodás ökohetet rendeznek a Budapest melletti Telkiben március 18. és 24. között számos izgalmas felnőtt- és gyerekprogrammal. Ennek részeként interaktív előadást tart szakmai vezetőnk, Takács-Sánta András is „Életmentő ökoközösségek” címmel 23-án, szombaton 18 órától. Gyere el, hallgasd meg, és szólj hozzá!
Akkor gyere beszélgetni a budapesti Grundra március 25-én, hétfőn 19 órától! Köves Alexandra ökológiai közgazdász és Tarnay Kristóf újságíró mellett szakmai vezetőnk, Takács-Sánta András humánökológus lesz a harmadik vendég.
Időpont: augusztus 22-25.
Helyszín: Lengyeltóti (Somogy megye).
Következő hírmondóinkban természetesen bőven fogunk írni arról, hogy pontosan mi mindent csinálunk majd ott. A találkozóról ITT tudhatsz meg részleteket.
Frank Schatzing fenti című könyve apropóján beszélgetett nemrégiben Takács-Sánta András a műsorvezető Hajós Verával a Civil Rádióban. Nem magáról a könyvről, viszont kapcsolódó témákról: a gazdasági teljesítmény és az energiafelhasználás csökkentéséről, az éghajlatváltozás (és tágabban az ökológiai válság) elleni cselekvés lehetőségeiről, illetve ennek különféle szintjeiről – no meg nyilván a helyi, közösségi cselekvésről is.
A Jane Goodall Intézet az elmúlt év utolsó napjaiban tette közzé a tavaly májusi, budapesti Jane Goodall-est felvételét. Nekünk is volt egy kis közünk is hozzá, mert szakmai vezetőnk, Takács-Sánta András is a résztvevők között volt – emiatt pedig nem meglepő, hogy az ökoközösségek is szóba kerültek. A fő téma pedig: remény az ökológiai válság korában.
Inspiráló, felemelő este volt, ajánljuk figyelmedbe a felvételt!
András decemberben pedig egy húszperces előadást tartott a budapesti Kossuth Klubban hasonló témában, „Ökológiai válság: hogyan léphetünk a cselekvő remény útjára?” címmel. Utána meg egy jó órát beszélgetett még ugyanerről a házigazda Bódi Balázzsal.
Ha úgy érzed, hogy gond van mind a technooptimizmussal (~"nyugi úgyis megoldjuk majd valahogy, hiszen olyan okosak vagyunk"), mind az ökokatasztrofizmussal (~"már csak az alkalmazkodás, például a bunkerépítés meg a sóletkonzervek betárazása maradt"), és kíváncsi vagy egy köztes, rögös, de szép útra, akkor ajánljuk az estről készült videót.
A Klímabajnokok podcast karácsonyi különkiadásában szakmai vezetőnk, Takács-Sánta András volt Huszár András beszélgetőtársa. A húszperces műsor központi témája a mértékletesség - elsősorban ökológiai szempontból. Jócskán szóba kerül az adásban Thoreau Waldenje, a spiritualitás - no meg a végén a közösségek kapcsán a fúrógép is. :)
A beszélgetés előzménye TSA miniesszéje a témában, amely a Mária Rádió Magazinban jelent meg még augusztusban.
Az éghajlatváltozás, a fajok tömeges kihalása és ökológiai válságunk további elemei kapcsán két uralkodó álláspont látszik kirajzolódni manapság. Az egyik szerint nincs ok komolyabb aggodalomra, mivel a szakértők előbb-utóbb megtalálják majd a választ -- főként új technológiák képében. A másik szerint viszont már túl késő, és az egyetlen kérdés az maradt, hogy miként éljük túl a hamarosan eljövendő Mad Max-világot. De vajon létezik-e harmadik út a megalapozatlan technooptimizmus és a csüggesztő ökokatasztrofizmus között? Hogyan léphetünk rá erre az útra? És mi köze mindehhez két csendes-óceáni szigetnek?
Ezekre a kérdésekre keresik a választ az Ökopresszó projekt következő műhelybeszélgetésén a budapesti Kossuth Klubban december 13-án 18 és 20 óra között. A vendég szakmai vezetőnk, Takács-Sánta András humánökológus, az ELTE docense. Beszélgetőtárs: Bódi Balázs.
Meghívást kaptunk a Magyar Természettudományi Múzeum fenntarthatósági témanapjára, szeptember 26-ára, ahol munkatársunk, Horváth Anita tartott előadást.
Hogy miről? Íme:
"A Kisközösségi Program munkatársai 15 éve azon dolgoznak, hogy minél több helyi ökoközösség alakuljon és működjön hatásosan a Kárpát-medencében. De vajon miért jó, ha barátainkkal közösen cselekszünk az ökológiai fenntarthatóság érdekében? És mi mindent tudunk tenni életünk különböző területein?"
No meg a közösségek szerepe ennek fölépítésében. A nemrégiben indult Szabad Világ Rádió hoz egy, a fenti témát körüljáró interjút szakmai vezetőnkkel, Takács-Sánta Andrással. [A felvétel 2022 decemberében készült - műsorvezető: Fekete Gábor.]
Kiutak az ökológiai válságból (illetve tágabban: civilizációnk válságából), a helyi ökoközösségek szerepe mindebben, valamint egy harmadik út ökokatasztrofizmus és technooptimizmus között. És mindezek kapcsán egy sor fontos aspektus. Szakmai vezetőnk, Takács-Sánta András nemrégiben a Radiocafé Kávézó a világ végén című műsorának vendége volt, ahol McMenemy Márkkal beszélgetett egy jót.
Júliusban is akadtak nyilvános fellépéseink – kettő is.
Július elején zajlott a Kárpát-medencei Teremtésvédelmi Nyári Egyetem - a Pázmány Péter Katolikus Egyetem szervezésében Esztergomban. A rendkívül gazdag program része volt Takács-Sánta András "A közösségek újrafelfedezése mint kiút az ökológiai válságból" című előadása is. Emellett András aznap este egy kerekasztal-beszélgetés résztvevője is volt, méghozzá illusztris beszélgetőtársakkal együtt (Kozma Zsolt, Podmaniczky László, Szilvácsku Zsolt).
Július 14-én Kiutak.hu portálunk egyik szerkesztője, Frisnyicz Kitti tartott előadást, majd vezetett egy beszélgetést a Kisközösségi Programról a Felvidéken a Gombaszögi Nyári Táborban. Nagy örömünkre szolgált, hogy határon túli magyarokat is megszólíthattunk személyesen.
Külön programhelyszínünk (jurtánk) lesz a Gyüttment Találkozón, ahol augusztus 25-én és 26-án várunk benneteket öt beszélgetéssel is (l. alább). Ezen kívül két, remélhetőleg sok-sok embert megmozgató játékkal is készülünk, de egyszerűen csak oda is jöhetsz beszélgetni vagy könyvet venni a standunkhoz, vagy épp megnézheted a Kisközösségi Program 15 éves történetét bemutató plakátkiállításunkat.
A Gyüttment Találkozóról, amelyre augusztus 24. és 27. között kerül sor a Pest megyei Magfalván, ITT találsz meg minden infot.
Beszélgetéseink pedig az alábbiak lesznek:
Augusztus 25. (péntek) 15h-17h ÚJ KOMA HÁLÓ: HÁLÓZAT A HAZAI ÖKOKÖZÖSSÉGEKNEK
Az Új Koma Háló a komplex életmód-alternatívára törekvő ökoközösségek Kárpát-medencei hálózata. 2018-ben indult a Kisközösségi Program munkatársainak kezdeményezésére 5 közösséggel – ma már mintegy 35 tagja van, méghozzá mindenféle méretű településről, az ökofalvaktól Budapestig. Mi történik az Új Koma Hálóban? Hogy tudják segíteni egymást a közösségek? Miért jó a Hálóhoz tartozni? A közös beszélgetést megelőzően bevezető előadást tart Takács-Sánta András, a Háló egyik szervezője.
Augusztus 25. (péntek) 17h-19h ANASZTÁZIA ÉS KÖZÖSSÉGEK
Vlagyimir Megre Anasztázia-könyvsorozata szerte a világon sok embernek adott szellemi táplálékot és indíttatást egy alternatív, önfenntartó életmódhoz. Milyen ökológiai mondandója van a könyvsorozatnak? Milyen anasztáziás kezdeményezések működnek itthon? Mennyire fontos számukra a közösség? Elsősorban ezekre a kérdésekre keressük majd a választ a mozgalom egyik jeles hazai képviselőjével, Kátai Piroska Sellával. Beszélgetőtársa Takács-Sánta András, a Kisközösségi Program szakmai vezetője lesz.
Augusztus 26. (szombat) 12h-14h AUROVILLE MAGYARORSZÁGON: BEMUTATKOZIK AZ AUROMAG KÖZÖSSÉG
Beszélgetésünk egyik résztvevője, Nagy Boglárka bő egy évtizeden át élt a híres indiai ökovárosban, Auroville-ban. Hazatérve elhatározta, hogy az ottani mintára társaival közösen létrehoz itthon egy ökofalvat Göd közelében. A már hat éve úton lévő Auromag Közösség eddig alig-alig adott hírt magáról, ám most először a szélesebb nyilvánosság előtt is mesélnek működésükről, tapasztalataikról, eredményeikről, nehézségeikről – és persze kérdezni is lehet majd tőlük.
A beszélgetés résztvevői Kléh-Reinle István és Nagy Boglárka az Auromagtól. Moderátor: Takács-Sánta András (Kisközösségi Program).
Augusztus 26. (szombat) 16h-18h SPIRITUALITÁS ÉS VALLÁS AZ ÖKOKÖZÖSSÉGEKBEN
Közkeletű elképzelés, hogy a közös vallás/spiritualitás segíti a(z öko)közösségek működését és fennmaradását. De vajon mennyire megalapozott ez az elgondolás? Mit mutat az elmélet és mit a gyakorlati tapasztalatok? Miért lehet fontos a spirituális dimenzió megjelenése az ökoközösségekben?
A beszélgetés résztvevői:
Hosszú Zoltán (Krisna-völgy, a Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közösségének egyházelnöke)
Pestovics Ági (a Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesület munkatársa)
A beszélgetést moderálja és bevezető előadást tart: Takács-Sánta András (Kisközösségi Program)
Augusztus 26. (szombat) 18h-20h ÖKOFALVAK, ÉLŐFALVAK MAGYARORSZÁGON: A RÉGI MOTOROSOK
Egy asztalhoz ültetjük egy-egy jeles képviselőjét annak a négy ökofalunak/élőfalunak, amelyek már évtizedek óta működnek itthon. Eléggé eltérő alapokról indultak, és igen különböző utat is jártak be – nem is tekinthetők egyformán sikeres kísérleteknek. A beszélgetés során leginkább az alábbi kérdésekre keressük majd a választ:
Mely eredményeikre a legbüszkébbek?
Mit tartanak a leginkább tanulságos kudarcuknak?
Melyek a közösségalkotás fő nehézségei?
Mennyire sikerül mintát adniuk másoknak?
A beszélgetés résztvevői:
Hosszú Zoltán (Krisna-völgy)
Kilián Imre (Gyűrűfű)
Varga Eszter (Galgahévíz)
Zaja Péter (Visnyeszéplak)
Moderátor: Takács-Sánta András (Kisközösségi Program)
Szakmai vezetőnk, Takács-Sánta András volt a vendége az ELTE humánökológus hallgatói által készített Kihalni veszélyes podcastnak.
"Miért jött létre a Kisközösségi Program és mik is azok a komplex életmód-alternatívára törekvő ökoközösségek? Miért lenne fontos, hogy minél több ilyen kisközösség jöjjön létre? Mi a kapcsolatuk a politikával és melyik párt lehetne leginkább partnerük?" - hallgasd meg az adást ITT!
Szakmai vezetőnkkel, Takács-Sánta Andrással beszélgetett a közelmúltban a Petőfi Rádióban Novák Zsombor és Puskás-Dallos Peti. A 23 perces adás „Az ökoközösségek jelenthetik a választ korunk válságaira” címmel podcast formájában utólag is meghallgatható – érdemes, mert érdekes és pörgős beszélgetés lett, amelyből a Kisközösségi Program lényegét is megismerheted!
Augusztus 24-e és 27-e között kerül sor az idei Gyüttment Találkozóra – újfent a Pest megyei Magfalván. Velünk is találkozhatsz a Közösségi Udvarban előreláthatólag 25-én, pénteken és 26-án, szombaton. Számos programmal készülünk, amelyekről majd a következő hírmondóinkban olvashatsz. Addig is böngészd a Gyüttment oldalát, érdemes!
Újra Magyarországra látogatott a világhírű csimpánzkutató és természetvédő, Jane Goodall. Május 9-én az ELTE Gömb Aulájában lépett föl, amit ezer ember követett a helyszínen és még sok ezer további streamen.
Az előadását megelőző kerekasztal-beszélgetés résztvevője volt Máté Bence fotográfus és Orvos-Tóth Noémi pszichológus mellett szakmai vezetőnk, Takács-Sánta András humánökológus is. Rengeteg más fontos és érdekes téma mellett a Kisközösségi Programról is esett szó. És ami talán a leglényegesebb számunkra: Jane Goodallnak a világunk jövőjével, a reménnyel kapcsolatos gondolatai nagyban összecsengenek mindazzal, amit magunk is folyamatosan hirdetünk – leginkább Facebook-oldalunk hétfői sorozatában, amelynek eddig megjelent 19 posztját a #hétfőihangulatjavító hashtaggel is kilistázhatod a Facebookon.
Az estről számos remek sajtóbeszámoló született, különösen ajánljuk a Greendexét, a Telexét és a Képmásét.
A KÉK, vagyis a Kortárs Építészeti Központ szervezésében izgalmas délutánra van kilátás most szombaton Budapesten. A program előadói között lesz nemcsak szakmai vezetőnk, Takács-Sánta András, hanem számos barátunk, partnerünk is. Találkozzunk szombaton!
Az előzetes regisztrációk alapján teljes telt ház lesz február 11-én, szombaton 17 órától a dörgicsei Kispipa Vendéglőben, ahol szakmai vezetőnk, Takács-Sánta András tart majd interaktív előadást „Kisközösségek szerepe az ökológiai válságban” címmel. A várólistára azért még érdemes jelentkezned a szervezőknél, a Dörgicsei Ökoklubnál (dorgicseiokoklub@gmail.com).
Február 25-én 17 óráról pedig Nógrád megyében, a szügyi Művelődési Házban tart előadást András „A válság nemcsak veszély – lehetőség is!” címmel.
Sok kedves ismerős a Zöld Válasz podcastban: Szenderák Gabi munkatársunk, Nyolczas Kriszta egykori munkatársunk, Vida Juli pedig az Új Koma Háló-tag Zuniverzum egyik oszlopos tagja. Ezek után már nem is meglepő, hogy maga a téma is roppant közel áll hozzánk.
"Mondhatunk-e biztosat a jövőnkről? Valóban elkerülhetetlen és civilizációnk működésébe kódolt az ökokatasztrófa? Vagy rajtunk múlik, hogy teret adjunk a globális problémákra reális válaszokat adó pozitív vízióknak, az ezek megvalósulását elősegítő megoldásoknak?"
Bár a várt vita elmaradt, egy kimondottan érdekes beszélgetés kerekedett Stumpf-Bíró Balázs és Takács-Sánta András részvételével. Érdemes végignézned!
Igen tartalmas, közel kétórás beszélgetésre került sor nemrégiben a Tilos 3. utas című műsorában az (öko)közösségekről. A műsor vendége szakmai vezetőnk, Takács-Sánta András volt, beszélgetőtársai pedig Gueth Péter és Tóth Szabolcs.
Az már a Kisközösségi Program néhány korábbi anyagából kiderült, hogy hiszünk egy ökologikus civilizáció létrejöttének lehetőségében, és egy (viszonylag) békés átmenetben ebbe az új világba. Ahogy az várható volt, a mai, válságos világhelyzet fölerősítette az ökokatasztrofista gondolkodást. Szakmai vezetőnk, Takács-Sánta András a Válasz Online-on megjelent esszéjében ezt a felfogást kritizálja – és ajánl alternatívát vele szemben. Érvelése szerint a jövőt egyikünk sem ismerheti, a válságok pedig nem csupán veszélyt, hanem mindig új lehetőségeket is jelentenek.
Az esszét a jeles ökológiai gondolkodó, Lányi András gondolta tovább politikai szempontból.
Takács-Sánta András két másik ELTE-oktatóval, Kőváry Zoltán pszichológussal és Pribéli Levente humánökológussal (no meg a moderátor Nagy Rékával) beszélgetett erről a témáról a budapesti Kelet Kávézóban november 21-én.
A Bátor Tábor díjnyertes, Felhők felett podcastjának legutóbbi két adása a közösségekről szólt – a meghívott vendégek mindkét ízben Nagy Gábor Mápó és Takács-Sánta András voltak. Túl sok erőfeszítés a közösséghez tartozás? Vajon újratanulhatjuk-e a közösségépítést? Kell-e vezető a közösségbe, vagy mindenkinek felelőssége kicsit vezetőnek lenni? Mi is az az Új Koma Háló? Többek között ezekről a kérdésekről esett szó. Hallgasd meg az első részt itt, és ha tetszett, a másodikat sem érdemes kihagynod.
Ökologikus helyi élelmiszer, közösségi ökocselekvések, a jó élet újraértékelése – ilyesmi témákról beszélgetett a Spirit FM-en Lampé Ágnes szakmai vezetőnkkel, Takács-Sánta Andrással. Nem András volt a műsor egyetlen vendége (egykori munkatársunk, Plachi Attila is megszólalt például), ajánljuk figyelmedbe az egészet.
„Az ökológiai válság évről évre mélyül, ám még mindig reális az esély egy alapvetően békés zöld fordulatra. Ez azonban elképzelhetetlen mélyreható kulturális változások nélkül, amihez pedig kulcsfontosságú a helyi közösségek újrafelfedezése.”
A Takács-Sánta Andrással készített interjú a Képmás magazin májusi számában jelent meg, de a netre csak nemrég került ki a teljes változat. Olvasd el itt!
"Nem igazán látszik tehát más út, mint az, hogy mindnyájan, akik rájöttünk arra, hogy itt most nagyon gyors és mélyreható kulturális változásra van szükség, közösségekben, hálózatokban össze tudjunk fogni, és alulról indulva, először kis léptékben, helyi kezdeményezésekben kialakítsuk azokat az új intézményeket a szívességbankoktól kezdve a bevásárlóközösségeken át az állampolgári tanácsokig, amik már egy új kultúra építőkockái. Globális ökológiai helyzetünk annyira rémisztő, hogy mindannyiunknak, akik e változás szükségességét beláttuk, most gyakorlatilag minden mást félre kellene tennünk."
Tartalmas és nem mellesleg jó hangulatú beszélgetésre került sor nemrégiben a Green Policy Center és a Mária Rádió szervezésében. Résztvevői voltak: Sipos Katalin (WWF), Szűcs Boglárka (Ökogyülekezeti Mozgalom), Takács-Sánta András (ELTE, Kisközösségi Program) és Huszár András (Green Policy Center). A hazai ökologikus jógyakorlatokat körüljáró beszélgetést visszanézheted (4:22-nél indul.)
„A zöldmozgalom az elmúlt fél évszázadban folyamatosan az ökodisztópiákat öntötte az emberekre, és nagyon kevés olyan képet, hogy milyen társadalomban szeretnénk élni. Vázoljunk fel pozitív jövőforgatókönyveket, hogy miként nézne ki egy ökológiailag fenntartható társadalom! A következő években nagyon sok minden áll vagy bukik azon, hogy képesek vagyunk-e ilyen kívánatos víziókat adni.”
Az In Green magazin beszélgetett szakmai vezetőnkkel, Takács-Sánta Andrással a túlfogyasztásról, a boldog egyszerűségről és pozitív jövőképekről. Természetesen szóba került a Kisközösségi Program és az Új Koma Háló is.
Felkérést kaptunk, hogy vegyünk részt a Szélrózsa Országos Evangélikus Ifjúsági Találkozó "Közösségben a környezetünkkel" című fórumbeszélgetésén,
melyre Gyulán került sor július 15-én. A Kisközösségi Programot Szenderák Gabi képviselte. Részletes beszámoló erre!
Ördögkatlan Fesztivál - 2022. augusztus 5. 16.30
SZERETNIVALÓ GYÜTTMENTEK
Kezdjünk ökoéletmódba vidéken! Vagy inkább városban?
"Az ökológiai válság korában az egyik legjobb dolog, amit tehetsz, hogy vidékre költözve fogsz alacsonyabb ökolábnyomú életformába. Ám sokkal kevesebb nehézséged lesz, ha mindezt társakkal együtt próbálod megvalósítani. A Kisközösségi Program munkatársai másfél évtizede vizsgálják a helyi ökoközösségeket, továbbá segítik is létrejöttüket, működésüket. Most szakmai vezetőjükkel, Takács-Sánta Andrással beszélgethetsz a tapasztalataikról, és akár arról is, hogy milyen lehetőségeid vannak akkor, ha inkább a városban maradnál."
"Mi a kapcsolat a permakultúra és a kereszténység közt? Miért kell a környezetvédelemnek a kereszténység szerves részének lennie? Hogyan illeszkedik a természetben zajló ökológiai modellek megértése és utánzása az ember földi helytartói küldetéséhez?"
Ha egy kicsit is érdekelnek az ökoközösségek, érdemes meghallgatnod azt a beszélgetést, amelyet Péterfi Ferenc és Sain Mátyás készítettek Takács-Sánta Andrással. Szóba kerültek a nagyvárosi ökoközösségek, a vidéki ökoközösségeket alakító gyüttmentek, no meg az ezeket a kezdeményezéseket összekapcsoló Új Koma Háló.
Továbbá az is, hogy ezek nem csupán életmód-közösségek, tevékenységüknek szinte mindig vannak politikai (értsd: közéleti) aspektusai. Nem utolsósorban pedig szó esett arról is, hogy miként temethetjük be helyben a nagypolitika által ásott árkokat, és hogyan kellene összefogniuk különbözően gondolkodó embereknek az ökológiai katasztrófa megelőzése érdekében.
„Csak mélyreható kulturális változással úszhatjuk meg a globális ökológiai összeomlást.
Ebben kulcsszerepe lehet a helyi ökoközösségeknek” – és jó hír, hogy egészen apró cselekedetek is vezethetnek nagy változásokhoz. Ilyesmiről és még jó pár további témáról beszélget a Képmás magazin májusi számában Szilágyi Diána Takács-Sánta Andrással készített interjújában.
A magazin honlapján olvasható az interjú eleje, a teljes szöveg ellenben csak hónapok múlva kerül fel a netre. Úgyhogy érdemes megvenned vagy könyvtárban forgatnod a nyomtatott változatot. (Már csak azért is, mert több más érdekes olvasnivalót is találhatsz benne.)
A járvány miatt egy ideig szünetelő, ám most újrainduló Gyurgyalag Műhelyek fő célja, hogy személyesen is találkozhassunk mindazokkal, akik érdeklődnek a Kisközösségi Program tevékenysége iránt.
A június 1-én, szerdán 18 órától sorra kerülő, a „Kormányváltás = smasszerváltás?” címet viselő eseményt az országgyűlési választások estéjén közzétett posztunk inspirálta. Az est fő kérdése az lesz, hogy vajon mekkora jelentősége van a demokratikus választásoknak az ökológiai válság szempontjából.
A vitázó felek:
- Antal Miklós ökológiai közgazdász
és
- Takács-Sánta András humánökológus (szakmai vezetőnk),
mindketten az ELTE Humánökológia mesterszakának oktatói.
A moderátor munkatársunk, Pauló Gergely lesz.
A vitába természetesen te is beszállhatsz!
A helyszín a Humusz Ház (Budapest, XI. Saru u. 11.).
Ez volt a fő kérdése annak a beszélgetésnek, amelynek szakértő résztvevője volt Antal Miklós és Ürge-Vorsatz Diána mellett szakmai vezetőnk, Takács-Sánta András is. Izgalmas, tartalmas disputa kerekedett, podcast formájában visszahallgathatod!
Miért fontos (öko)közösséget építeni, ha városban élsz? Milyen működő formái léteznek? Milyen nehézségei, buktatói lehetnek a közösségépítésnek városi körülmények között, és mit tehetünk ezek megoldására? Két hozzánk kapcsolódó résztvevője is volt a Zuniverzum közösség által szervezett, a fenti kérdések körül forgó február eleji online beszélgetésnek: Erdős Zoltán, Kiutak.hu portálunk egyik témafelelőse és Takács-Sánta András, szakmai vezetőnk. Jó kis beszélgetés lett, érdekes, informatív, és visszanézheted itt.
Íme a videófelvétel Takács-Sánta András "Közösségi komédia a közlegelőkön - egy elhanyagolt kiút az ökológiai válságból" című előadásáról, amely a Magyar Transzperszonális Egyesület tavaly novemberi konferenciáján hangzott el. Középpontjában egy igazi felnőttmese, amelynek szomorú és vidám befejezése egyaránt lehet. Nézd meg!
Podcast-beszélgetés készült nemrégiben szakmai vezetőnkkel tudományról, ökológiai válságról, reményről, egy ökologikus kultúra kialakításáról, no meg ökoközösségekről - Vági Zsolt Sharing Circle nevű kiváló podcastjában.
Igen nagy részben e gyakran félreértelmezett fogalmak körül forgott a december 1-én a Civil Rádióban folytatott beszélgetés szakmai vezetőnkkel, Takács-Sánta Andrással.
Miért csak az ökológiai radikalizmus menthet meg minket?
Tolsztoj a keresztény anarchista?
Milyen az ökológiai hedonizmus?
A kérdezők Péterfi Ferenc és Sain Mátyás voltak a Demokrácia MOST! című műsorban. Természetesen az ökoközösségek is szóba kerültek. Az adást, amelyről számos pozitív visszajelzés érkezett már, visszahallgathatod podcast formában.
Kőváry Zoltán pszichológus és Takács-Sánta András humánökológus először a budapesti Kelet Kávézóban beszélgettek (Nagy Réka - Ökoanyu - vezetésével) az ökoszorongás oldásának lehetőségeiről. Ez a tartalmas beszélgetés itt hallgatható vissza. Majd pedig Dúll Andrea pszichológussal kiegészülve a Kossuth Rádió Napközben című műsorában is elmondták véleményüket a téma kapcsán.
Mindkét beszélgetésben szóba kerültek a közösségi cselekvések mint fontos szorongásoldó lehetőségek.
A Green Policy Center podcast-csatornáján Huszár András, a GPC igazgatója kérdezte Takács-Sánta Andrást a helyi ökoközösségek cselekvési lehetőségeiről. Jó pár inspiráló példa hangzott el, érdemes végighallgatnod.
(Az adás a Mária Rádión októberben elhangzott beszélgetés vágatlan változata.)
"Hatalmunk visszaszerzése – Helyi ökoközösségek az ökológiai fenntarthatóságért" címmel tartott előadást Takács-Sánta András október végén a Humusz Szövetség idei "Zöld kalandozások" sorozatának nyitó alkalmaként. Az index.hu cikke igen részletesen és pontosan foglalja össze az ott elhangzottakat, akár ott voltál, akár nem, érdemes elolvasnod.
Egy kimondottan ígéretes, és hozzánk nagyon közel álló témát körbejáró konferenciára hívjuk az érdeklődőket, amelyet a Magyar Transzperszonális Egyesület szervez november 19-ére. Számos barátunk is az előadók/résztvevők között lesz (pl. Farkas Judit, Orosz Katalin, Pabló), ráadásul szakmai vezetőnk is előadást tart majd („Közösségi komédia a közlegelőkön - egy elhanyagolt kiút az ökológiai válságból” címmel).
Hogyan álljunk hozzá az éghajlatváltozáshoz, illetve tágabban az ökológiai válsághoz? Szorongjunk? Bízzunk a szakértőkben? Aktivizálódjunk? Ha utóbbi, akkor miért kellene másokkal összefogva cselekedni? Miért kulcsfontosságú a közösségek újrafelfedezése? És miért hasznos, ha a helyi ökoközösségek hálózatba kapcsolódnak? Milyen a jó élet a fogyasztói társadalmon kívül, ahova a közösségek vezethetnek el bennünket?
A fenti kérdésekről (és még nem is teljes a lista) beszélgetett szakmai vezetőnk, Takács-Sánta András Ökoanyuval, azaz Nagy Rékával a wmn.hu Komposzt podcastjában. Hallgassátok figyelemmel!
Már negyedszer nincs Gyüttment a Kisközösségi Program nélkül. Idén is ott leszünk!
Több alkalommal is tartunk közösséghez kapcsolódást segítő programot, a standunknál pedig akár játékosan is ismerkedhetnek a résztvevők az ökologikus kisközösségekkel. És persze lesz a Találkozón rengeteg más hasznos és érdekes program is. [Számunkra mindig az év egyik fénypontja a Gyüttment, mert rendkívül lelkesítő a sok-sok hasonló gondolkodású, már egyfelé tartó emberrel találkozni, ismerkedni, közösen töltődni öko munícióval.] Gyertek, találkozzunk!
A Magyar Építőművészek Szövetségének Csütörtöki Iskola sorozatában a 2021 februári alkalmon Takács-Sánta András volt a vendég, és a kisközösségek által megvalósítható ökologikus megoldásokról beszélt. A beszélgetés visszanézhető a Kisközösségi Program Youtube csatornáján.
"A Kisközösségi Program munkatársai és önkéntesei úgy vélik, hogy elsősorban nem valamiféle összeomlásra kell készülni, hanem egy békés átalakulás elősegítéséért kell dolgozni. Globális szinten pedig nem az a megoldás, ha minél többen a teljes önellátásra rendezkednek be, hanem az, ha az egy helyen élő emberek kisközösségekbe szerveződnek, segítik egymást, megosztják a feladatokat, kicserélik a javaikat, és így egy kevésbé környezetterhelő, fenntartható életmódot alakítanak ki a helyi gazdaságot erősítve."
Remek írás jelent meg a WMN magazin online felületén a gyüttmentekről, amelyben munkatársunk, Mészár Anna is megszólal. Szóba kerül az Új Koma Háló, de a kutatási tapasztalatainkról és céljainkról is esik szó. Ajánljuk olvasásra!
Szeptemberben a megszokottól eltérő formában online zajlott a Zöld OT Zöld Civilek Országos Nemtalálkozója címmel. A rendezvénysorozat egyik eseményének Takács-Sánta András is résztvevője volt. Az Ökogyülekezeti Mozgalom "Teremtő bizonytalanság - a remény nem csal meg" címmel szervezte meg ezt a programot. A plenáris beszélgetés első felének témája a vallási közösségek, kisközösségek, civil együttműködések szerepéről volt szó, ebben képviselte András a Kisközösségi Programot. A második részben pedig az idei Teremtés Hete témájáról beszélgettek a hazai teremtésvédelem képviselői.
A beszélgetésekről készült felvétel nemrég került fel visszanézhető formában az internetre.
Az esemény ajánlója a következő volt: "A jelenlegi helyzetben nagyon sok bizonytalansággal nézünk szembe, mind a munkahelyek, iskolák, a gazdaság és az egész világunk jövőjét illetően. A szolidaritás fontosságáról, a kisközösségekben rejlő erőforrások jelentőségéről, a közösségek környezeti felelősségvállalásában a vallási elköteleződés szerepéről, a civil és egyházi szervezetek közös munkájáról, valamint teremtésvédelmi akciókról és ötletekről beszélünk az első órában. Hogyan lehet a bizonytalanság teremtő? Milyen remény az, ami nem csal meg? Ezekre a kérdésekre keressük a választ a program második felében."
Takács-Sánta András, a Kisközösségi Program szakmai vezetője volt szeptember 2-án a Tilos Rádió Erőmű című műsorának vendége.
Az adás témája a humánökológia, az ökológiai válság volt, de nem kis részben a Kisközössségi Program eddigi munkájáról, eredményeiről, terveiről, céljairól is szó esett a beszélgetésben.
Áprilisban a 10 millió fa mozgalom online beszélgetés-sorozatának egyik részében Bojár Iván András, Dúll Andrea és Takács-Sánta András közreműködésével elsősorban az ökológiai válság közösségi kiútlehetőségeiről volt szó. Korábban már ajánlottuk az alkalom felvételét, amely a Facebookon jelent meg, és sajnos hanghibás volt. Azóta a szervezők a Youtube-on elérhetővé tették a már javított felvételt, melyen teljes egészében élvezhető a beszélgetés.
A Kisközösségi Program két munkatársa, Mészár Anna és Takács-Sánta András volt a vendége a Civil Rádió 117 perc című műsorának 2020. június 18-án. Arról beszélgettek, miért jó az, ha minél több komplex ökologikus életmód-alternatívát megvalósító helyi kisközösség alakul szerte az országban. Mit teszünk mi azért, hogy ezt elősegítsük? Hogyan támogatjuk az induló és már működő kezdeményezéseket? Milyen tapasztalataink vannak az Új Koma Háló tagjaival? Kiderül a beszélgetésből, amit itt hallgathattok vissza:
A Magyar Természetvédők Szövetsége június 18-án online szemináriumot szervezett Globalizáció helyett lokalizációt! címmel. A programban öt előadót hallgathattak meg a résztvevők a téma különböző részterületeihez kapcsolódva: a globalizációból adódó problémákról és veszélyekről, a helyi kisközösségekben rejlő lehetőségekről, a helyi gazdaság és turizmus erősítősítéséről, az élelmiszer-önrendelkezésről és a bevásárlóközösségekről. Az előadásokat pedig egy hosszabb panelbeszélgetés követte, ahol a hallgatóság kérdéseire reagáltak az előadók.
A szemináriumon a Kisközösségi Programot munkatársunk, Pestovics Ági képviselte az előadók között, és a helyi ökologikus kisközösségek létrehozásának fontosságáról, lehetőségeiről és jelentőségéről beszélt. Az előadásához kapcsolódó prezentációt itt lehet végigkattintani. A teljes esemény visszanézhető alább.
Az esemény az MTVSz Életigenlő társadalmat és gazdaságot című kampányához kapcsolódott. A kezdeményezéssel az MTVSz komplex, gyakorlatias javaslatcsomagot tett közzé, amely igyekszik szemléletváltásra és másképp cselekvésre inspirálni magánembereket, intézményeket, döntéshozókat is. A kampányhoz petíció aláírással online is lehet csatlakozni, és mindenkit buzdítunk arra is, hogy a cselekvéseiben is álljon be a támogatók körébe!
Munkatársunk, Kükedi Zsolt beszélgetett nemrégiben az OpenAir Rádióban a „Hol zöldebb?” kezdeményezés kiagyalójával, Kis Klaudiával több öko témáról, köztük elég hosszan a Kisközösségi Programról is. Hallgasd meg itt!
A Zöld Egyenlőség podcast három adásában is szakmai vezetőnkkel, Takács-Sánta Andrással beszélgetett a podcast gazdája, a Corvinus ökológiai közgazdásza, Köves Alexandra. A három téma: helyi ökoközösségek, glokalizáció és részvételi demokrácia. Hallgasd meg mindhármat a csatorna honlapján!
Ha kíváncsi vagy néhány gondolatra ezzel kapcsolatban, akkor hallgasd meg Takács-Sánta András negyedórás előadását. Ez volt a nyitóelőadás a hazai transzperszonális pszichológusok legutóbbi, 2019-es konferenciáján. A felvétel nemrégiben került fel az internetre, így most már visszanézhető.
Többek között ez a mondat is elhangzik szakmai vezetőnk, Takács-Sánta András szájából egy nemrég publikált, rövid videóban, amely a 2019 nyarán készült. Ökoközösségekről, ökofalvakról, a vidéki élet becsületéről, gyüttmentségről szól az anyag – no meg arról is, hogy miért klassz a Gyüttment Fesztivál.
A 444 híroldal nemrégiben elég sokféle témára kiterjedő, részletes interjút közölt Takács-Sánta Andrással, a Kisközösségi Program szakmai vezetőjével, amelyből kezdeményezésünk leglényegéről is képet kaphatsz. Olvasd el itt!
December közepén az m5-ön és a Duna World csatornákon sugárzott Magyar Krónika egyik teljes műsorát ökotémáknak szentelték, és a Kisközösségi Programról is bőven esett szó benne. Az adás visszanézhető a fenti linken.
Takács-Sánta András a Körúti Szalon rendezvénysorozat keretében tartott előadást november 26-án "Közösségben jobb! - Közösségi együttműködéssel a klímaválság ellen" címmel. A programot élőben is közvetítették online, így visszanézhető itt.
Szeptember 25-én a Civil Rádióban az egy nappal korábban a Klímahét keretében megtartott "Kisközösségek lehetőségei a kapitalista világrend meghaladásában" című beszélgetést elevenítették fel a műsorvezetők (Sain Mátyás és Péterfi Ferenc) a Kisközösségi Program önkéntesével, a beszélgetés moderátorával, Pauló Gergővel. Ajánljuk meghallgatásra, a műsor elérhető itt.
Novemberben is számos helyszínen és programon lesznek jelen közreműködőként a Kisközösségi Program munkatársai. Alább a részletek:
november 8.
Az Átalakuló Wekerle által szervezett Ökokaszinóban szakmai vezetőnk, Takács-Sánta András lesz a meghívott vendég, aki a közlegelők tragédiájáról és komédiájáról tart majd vitaindító előadást. (András a Kisközösségi Program elméleti alapjait is tartalmazó "A közlegelők komédiája" című könyv szerzője.) Figyelem, az eseményre kötelező regisztrálni! Részleteket itt találsz.
november 15.
Takács-Sánta András tartja majd a nyitóelőadást a hazai transzperszonális pszichológusok konferenciáján "Megszabadulni az ökoszorongástól - a közösségek újrafelfedezése" címmel. Nézd meg a konferencia teljes programját itt .
november 15.
Tóth Andi „Dobd ki a szemetest!” című könyvének 2. kiadása jelenik meg hamarosan, és a könyvbemutatón egy interaktív kerekasztal-beszélgetésre is sor kerül majd. Ennek egyik résztvevője Takács-Sánta András lesz, méghozzá annak apropóján, hogy ő is írt az új kiadásba egy rövid részt vendégszerzőként, méghozzá a háztartásokon túlmutató hulladékcsökkentési lehetőségekről.
november 23.
Egykori munkatársunk, Dr. Bíró Oszkár emlékére idén is rendez fenntarthatósági kerekasztalt a Bíró Alapítvány, ahol a Kisközösségi Programot Kükedi Zsolt képviseli majd. Tudj meg többet az eseményről itt .
Október 5-én a zsámbéki Zöldnapon tart előadást Takács-Sánta András „Szorongás helyett közös cselekvés – A kisközösségek újrafelfedezése” címmel, majd pedig egy kerekasztal-beszélgetésben is részt vesz. A Zöldnap programját itt olvashatod.
Az Országos Könyvtári Napok témája 2019-ben: „Könyvtárak az emberért – Felelősség a Földért”. Két előadásunkra is sor kerül majd ehhez kapcsolódóan:
Október 1-jén Beremenden a Baranya megyei könyvtárosok találkozóján munkatársunk, Pestovics Ági tartja a nyitóelőadást „Miért fontos a közösségek újrafelfedezése az ökológiai válság leküzdéséhez?” címmel.
Október 2-án 18.30-tól Takács-Sánta András tart interaktív előadást Budapesten, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Központi Könyvtárában „Kisközösségek az ökológiai válság ellen” címmel. Részleteket itt olvashatsz.
Szeptember 30-ig lehet regisztrálni a „Hála és felelősség a sokféleségért” című, a Teremtés Hete alkalmából október 3-án Budapesten rendezendő konferenciára.
Szakmai vezetőnk, Takács-Sánta András „Felszabadító kapcsolatok – A társadalmi atomizáció meghaladása mint kiút az ökológiai válságból” címmel tart majd előadást az eseményen. Részleteket itt találsz.
Szeptember 24-én a Fridays for Future Magyarország és a Kisközösségi Program közös szervezésében tartjuk meg Budapesten a "Kisközösségek lehetőségei a kapitalista világrend meghaladásában" című beszélgetést, amelynek egyik résztvevője Takács-Sánta András, moderátora pedig Pauló Gergely munkatársunk lesz.
A beszélgetésben körüljárjuk, hogy milyen alapvetésekre épül a kapitalizmus ideológiája, mennyire állják meg a helyüket ezek az alapvetések, illetve milyen viszonyban áll mindez az olyan globális problémákkal, mint a klímaváltozás. Végül megvizsgáljuk, hogy mik azok a kisközösségek, és milyen szerepet játszhatnak a ma uralkodó világrend meghaladásában.
Várunk, ha tudni szeretnéd, milyen szerepe lehet az erős közösségeknek a környezeti válsággal való megküzdésben, és mi mindent tehetünk a lakóhelyünkön a változásért.
A beszélgetés résztvevői:
- Takács-Sánta András: az ELTE Humánökológia Mesterszakának igazgatója, a Kisközösségi Program szakmai vezetője
- Sain Mátyás: a Lechner Tudásközpont munkatársa - térségfejlesztés, közösségi tervezés
Az esemény moderátora: Pauló Gergely - a Kisközösségi Program önkéntese
Az esemény közreműködői a Fridays For Future Magyarország, a Kisközösségi Program és a MagNet Labor.
Szeptember 22-én a Klímahét pécsi rendezvényén szakmai vezetőnk, Takács-Sánta András két, a Kisközösségi Programhoz kapcsolódó kerekasztal-beszélgetésben is részt vesz, és egy előadást is tart az ökológiai válság kiútlehetőségeiről.
Az első kerekasztal-beszélgetés 11 órától kezdődik Ökoközösségek a városban címmel, beszélgető partnere Berta János (Hétágfa Egyesület) és Farkas Judit (PTE-BTK) lesz. A másik interaktív beszélgetés címe: Klímaszorongás és oldásai. Ebben a témában Orosz Katalin (klinikai szakpszichológus, a nyimi ökoközösség kezdeményezője) és Bigazzi Sára (SocLab Egyesület) vesz még részt Adráson kívül. Ez a program 18 órakor kezdődik.
15.30-tól pedig András előadása az Ökológiai válság a klímaváltozáson túl is - problémák és kiútlehetőségek címmel hallgatható majd meg.
Szeptember 23-án 18 órától a Fridays for Future Magyarország szervezésében kerül sor egy beszélgetésre Budapesten a Lumen Kávézóban (1085 Budapest, Horánszky utca 5.) "Mélyadaptáció - hajtóerő vagy tévút?" címmel. Az este apropóját és témáját Jem Bendell Mélyadaptáció (Deep Adaptation) című írása adja, mely szerint a jelenlegi civilizáció rövid távon bekövetkező összeomlása elkerülhetetlen, és most már a károk mérsékléséért kell mindent megtennünk. A beszélgetés résztvevői, Takács-Sánta András humánökológus, Szalóczy Zsolt fizikus és Pribéli Levente biológushallgató, Fridays For Future aktivista arra keresik a választ, hogy valóban elértünk-e már olyan fordulópontokat, ahonnan nincsen visszaút, célravezető-e, ha a reménytelenség pozíciójából kommunikálunk, hogyan tudunk elkezdeni másképp gondolkodni? A beszélgetést Hunyadi Réka, a Greenpeace kommunikációs szakértője moderálja.
Ahogy arról korábban hírt adtunk, 2019-ben végig saját programokkal igyekeztünk színesíteni a Gyüttment Fesztivál kavalkádját. Mi nagyon tartalmasnak és intenzívnek éltük meg ezeket az augusztusi napokat. Mivel szinte az összes programunkon teltház volt, bízunk benne, hogy sikerült átadnunk azt a tudást, szemléletet, inspirációt, amivel gazdagítani szerettük volna a fesztivál látogatóit.
Nehéz összefoglalni pár mondatban négy sűrű nap élményeit, de készítettünk egy mini fotóalbumot, hogy legalább néhány fontos momentumot megmutathassunk belőle. A képek a Kisközösségi Program Facebook oldalán lapozhatók át.
A Gyüttment a sok klassz fesztivál közül is a legtutibb, hozzánk legalábbis biztosan a legközelebb álló. Ennek megfelelően intenzíven készülünk is, és még erőteljesebben leszünk jelen, mint a korábbi években - önálló programhelyszínnel. Összeállt ennek a helyszínnek, a jurtánknak a programja, íme alább, böngésszétek!
AUGUSZTUS 22., CSÜTÖRTÖK
16-18: Málnás- és gyümölcsszedő kosár készítése a Kóspallagi Ökotájház-csapattal – Balogh Pál és Heincz Betti vezetésével
19-21: kiutak.hu filmklub – Tauber Tamás vezetésével
AUGUSZTUS 23., PÉNTEK
9-10: komakereső – Pestovics Ági vezetésével
10-11: Helyi ökoközösségek bemutatkozása 1.: TÖB - Budaörs
11-12: Helyi ökoközösségek bemutatkozása 2.: Nyimi Öko Közösség
12-13: Helyi ökoközösségek bemutatkozása 3.: Damanhuri Magyar Közösség – Veszprém
14-16: Itt tartunk mi: egy közösségi helyszín létrehozásának első két éve – Műhelybeszélgetés a Kóspallagi Ökotájház csapatával
16-18: Ökofalvak: szubkulturális létre ítéltetve vagy kiút tömegek számára? – Farkas Judit, Takács-Sánta András
19-21: kiutak.hu filmklub – Tauber Tamás vezetésével
AUGUSZTUS 24., SZOMBAT
9-10: komakereső – Pestovics Ági vezetésével
10-11: Helyi ökoközösségek bemutatkozása 4.: Pusztazámor
11-12: Helyi ökoközösségek bemutatkozása 5.: Ökokeszi – Budakeszi
12-13: Helyi ökoközösségek bemutatkozása 6.: Zsámbéki Öko Műhely
14-16: Utópia műhely – Sebestyén Lóránd vezetésével
16-18: Közösségek, pártok, egyebek - Hogyan törhetne be az ökológiai gondolat a politikába? – Schiffer András, Takács-Sánta András
19-21: kiutak.hu filmklub – Tauber Tamás vezetésével
AUGUSZTUS 25., VASÁRNAP
9-10: komakereső – Pestovics Ági vezetésével
10-10.30: Helyi ökoközösségek bemutatkozása 7.: Zsibrik
10.30-11: Helyi ökoközösségek bemutatkozása 8.: Zuniverzum – Zugló
11-12: Helyi ökoközösségek bemutatkozása 9.: Civil Verőce
12-13: Helyi ökoközösségek bemutatkozása 10.: Nagyszékely
14-18: Közös komposztkas-fonás a Kóspallagi Ökotájház számára – Heincz Betti és Plachi Attila vezetésével
19-21: kiutak.hu filmklub – Tauber Tamás vezetésével
Munkatársunk, Pauló Gergely tartotta az egyik beszédet a II. Globális Klímasztrájk budapesti eseményén május 24-én. Gergő szavai teljes terjedelmükben itt olvashatók. Elgondolkodtató, megfontolandó szempontokat vet föl!
„Egy Nap – városi ökobandázás” címmel ismét volt amolyan elő-Gyüttment Fesztivál a budapesti Dürer Kertben. A június 2-i rendezvényen ott voltunk mi is egy standdal. Kézbe lehetett venni vagy akár hazavinni a könyveinket (Építőkockák egy új világhoz, A közlegelők komédiája), de készültünk szórakoztató kvízzel, játékkal és még egy-két aprósággal is. Ám ami a legfontosabb: sokat beszélgettünk a munkánk iránt érdeklődőkkel. Ezek a standolások mindig kiváló alkalmak arra, hogy személyesen találkozhassatok munkatársainkkal, és beszélgethessetek velük bármilyen, a Kisközösségi Programhoz kapcsolódó témáról. Örültünk, hogy sokan kihasználták ezt az alkalmat!
Köszönjük a szervezőknek, hogy idén is ott lehettünk! Találkozunk augusztus végén a Sötétvölgyben is, az igazi Gyüttment Fesztiválon!
Április 26-án lezajlott a a Kisközösségi Program, a Karátson Gábor Kör és az ELTE Humánökológia szak közös, egész napos konferenciája "Miért (lesz) jó vidéken élni?" címmel.
Jó hír azoknak, akik lemaradtak róla, vagy akik ott voltak és visszahallgatnák, hogy az elhangzottakról készültek felvételek. Kajner Péter nyitóelőadása, továbbá a Kisközösségi Program két munkatársának, Kükedi Zsoltnak és Takács-Sánta Andrásnak a vitaindítója megnézhető erről a linkről kiindulva, a konferencia többi részéről pedig hangfelvétel található az oldalon. Sok értékes gondolat hangzott el az egész napos tanácskozáson, úgyhogy érdemes időt szánni ezekre az anyagokra.
A Kisközösségi Program történetében először egész napos konferenciát rendezünk (a Karátson Gábor Körrel és az ELTE Humánökológia mesterszakával közösen), a címe: "Miért (lesz) jó vidéken élni?". Fő témánk: közösségi és önkormányzati kiútlehetőségek a magyar vidék jelenlegi nehéz helyzetéből. Rendhagyó lesz a konferencia, mert a problémák ecsetelése helyett sokkal inkább a megoldásokra fókuszálunk majd. Részletekért kattints ide!
A Civil Verőce kezdeményezés meghívott minket április 13-i családi napjára, mi pedig örömmel mentünk. Ott voltunk a standunkkal, ahol nemcsak beszélgetni és játszani lehetett velünk, hanem még a könyveink (A közlegelők komédiája, Építőkockák egy új világhoz) is kaphatók voltak.
A helyi Ökopartyval közösen tavaly októbertől idén februárig 12 részes előadás-sorozatot rendeztünk. Az előadások döntő részét a mi szakértőink tartották változatos témákban, elsősorban az ökológiai válság helyi, közösségi kiútlehetőségeire koncentrálva. Reményeink szerint ezek az alkalmak hozzájárulnak majd egy erős és aktív helyi ökoközösség kialakulásához Szentendrén.
A fenti címmel tartott előadást a Kisközösségi Program szakmai vezetője, Takács-Sánta András január 5-én Budapesten, az Ökogyülekezeti Mozgalom "Közösségben a teremtett világért" című rendezvényén.
Rövid ideig munkatársunk volt dr. Bíró Oszkár, aki sajnálatosan fiatalon hunyt el nemrégiben. Részben az ő emlékére rendezte a Bíró Alapítvány a "Hogyan lehet nagyvárosi körülmények között fenntartható módon, közösségben élni?" című kerekasztal-beszélgetést. A Kisközösségi Programot Kükedi Zsolt képviselte a beszélgetésen.
Munkatársunk, Tauber Tamás beszélgetett tegnap a Mária Rádióban a műsort vezető Nobilis Márió atyával a helyi ökoközösségek fontosságáról és egyúttal a Kisközösségi Programról is.
Mennyire lehetnek fontos szereplők a helyi kisközösségek az ökológiai válság megoldásában? A Kisközösségi Program szakmai vezetője, Takács-Sánta András tartott előadást november 6-án az UNESCO égisze alatt futó Humánökológia Kutatóműhely sorozatában. Nézd meg az előadás felvételét!
Július 28-án a Magyar Katolikus Rádió "Sorsfordítók" című magazinjában beszélt Takács-Sánta András közel félórán át a Kisközösségi Programról. Ezt az adást különösen ajánljuk mindazoknak, akik szeretnének átfogó képet kapni programunkról - itt hallgatható meg.
A Civil Rádió 117 perc című műsorában programunk szakmai vezetője, Takács-Sánta András volt "A hét embere" július 16. és 20. között. Mindennap elhangzott vele egy telefonbeszélgetés különböző témákról, mindegyik kapcsolódott a Kisközösségi Programhoz. YouTube-csatornánkon az összeset
meghallgathatjátok.
A fenti címmel tartott műhelybeszélgetést június 23-án a zsámbéki Y.EAST Fesztiválon munkatársunk, Pestovics Ági. A résztvevők arra keresték a választ, hogy miért a társas megoldásokban bízzunk, ha tényleg tenni akarunk valami érdemlegeset az ökológiai válság enyhítésére.
Miért nélkülözhetetlen az önkéntes egyszerűség ahhoz, hogy megszabaduljunk az ökológiai válságtól? Miért csak társas megoldásokkal érhetünk el igazán hatást a mértékletesség terén? Többek között a fentiekről beszélt a június 2-án a Simplicity Fesztiválon tartott, "Elefánt a múzeumban" című előadásában Takács-Sánta András. És kiderül persze az is az alábbi videóból, hogy az elefántnak mi köze van a múzeumhoz.
A fenti címmel tartott előadást a Kortárs Építészeti Központ meghívására május 9-én Takács-Sánta András, a Kisközösségi Program szakmai vezetője. A meghívóban ez állt:
"Ha létrejönnek a közösségi kertek kapcsán valódi közösségek, az nemcsak a kertészkedés szempontjából lehet előnyös. Vajon milyen egyéb társadalmi - különösen ökológiai - hasznaik lehetnek ezeknek a közösségeknek? Általánosabban: miért fontos, hogy városokban is alakuljanak életmód-alternatívát kínáló ökoközösségek?"
A Kisközösségi Program is szakmai partnere a március 22-én és 23-án Szigetmonostoron megrendezendő IV. Öko-Szigetnek. Ott leszünk egyrészt a könyveinket és a táborainkat népszerűsítő standdal. Másrészt pedig a nyitó kerekasztal-beszélgetés egyik résztvevője lesz Takács-Sánta András, a Kisközösségi Program szakmai vezetője. Nem mellesleg ez a beszélgetés igencsak kapcsolódni fog Építőkockák egy új világhoz című könyvünkhöz. Részletek a rendezvényről itt találhatók.
A Kisközösségi Program szakmai vezetőjét, Takács-Sánta Andrást Péterfi Ferenc és Sain Mátyás kérdezte február 14-én a Civil Rádió Demokrácia MOST! című műsorában programunkról, illetve a közösségek újrafelfedezésének fontosságáról. Mindketten fontos, releváns kérdéseket tettek föl, emiatt is érezzük úgy, hogy a beszélgetés érdekesre sikerült! SoundCloud csatornánkon meghallgatható.
Öt rövid, TED-szerű előadásban mutatjuk be az idén 10 éves Kisközösségi Program tevékenységét:
Miért fontos a közösségek újrafelfedezése az ökológiai válság leküzdéséhez? (Takács-Sánta András)
Miért érezzük hangsúlyos eszköznek a könyveinket az ökologikus helyi megoldások előmozdításában? (Tauber Tamás)
Miket tapasztaltunk több tucat helyi ökokezdeményezést vizsgáló terepmunkáink során? (György Bálint)
Hogyan segítjük a gyakorlatban ökologikus helyi közösségek létrejöttét és működését? (Plachi Attila)
Milyen élményeket kapnak a nyári ökotáborainkban résztvevő gyerekek és felnőttek? (Flórián Norbert)
Az előadások után természetesen lesz lehetőség beszélgetésre, vitára is.
Időpont: 2018. január 26. 17.45 – 20h.
Helyszín: ELTE Lágymányosi Campusa, Bp. XI. Pázmány sétány 1/a., VII. em. 7.18-as terem.
A rendezvény nyílt és ingyenes, ám regisztrációhoz kötött. Aki szeretne részt venni, kérjük, jelezze szándékát legkésőbb január 25-e éjfélig az info@kiskozossegek.hu címen!
November 9-én Győrben, a Széchenyi István Egyetemen tartott két előadást Takács-Sánta András a fent említett két könyvünkkel kapcsolatban. Az Építőkockák egy új világhoz kötetet szűk egy hétre rá Jacsó Enikő és Kükedi Zsolt is népszerűsítették ugyanott, a Kautz Szakkollégiumi Konferencia keretében. November 23-án pedig Jacsó Enikő és Takács-Sánta András az ELTE Társadalomtudományi Karán, a Szakkollégium Éjszakáján vettek részt egy beszélgetésen a két könyv kapcsán.
Egész napos standdal voltunk jelen a budapesti Akváriumban október 14-én megtartott rendezvényen - továbbá egy rövid beszélgetésre is sor került A közlegelők komédiája című új könyvünk kapcsán. Részletek a fesztiválról ide kattintva.
A Teremtés Hete alkalmából a fenti címmel szervezett szeptember 30-i konferencián a Kisközösségi Program is képviseltette magát egy standdal a szervezők felkérésére. A konferenciáról bővebben itt találhatók információk.
"Saját sorsunk – A jövő önmenedzselése. Az alulról jövő helyi kezdeményezések szerepe Magyarország fenntartható fejlesztésében." Ezzel a címmel rendeznek fórumot a Magyar Tudományos Akadémián szeptember 8-án - majd pedig egy ehhez kapcsolódó workshopot másnap Szigetmonostoron. A két rendezvény fő célja az akadémiai tudás és a helyi gyakorlatok összekötése.
Segítettünk egy kicsit a két alkalom megszervezésében. Pénteken pedig nemcsak standolni fogunk a helyszínen, hanem programunk vezetője, Takács-Sánta András előadást is tart, valamint délután részt vesz a kerekasztal-beszélgetésben. A részvétel mindkét rendezvényen ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
Augusztus utolsó hétvégéjén, 24-27. között a Kisközösségi Program csapata is programokkal vár a Gyüttment Fesztiválon. A standunknál egész hétvégén személyesen ismerkedhetsz a munkánkkal, kutatási eredményeinkkel, felteheted a kérdéseidet a hazai ökologikus helyi kisközösségi kezdeményezések kapcsán. És ha benézel hozzánk, az Építőkockák egy új világhoz című kötetünk egy példányát is megnyerheted! A kötetet meg is vásárolhatod majd a fesztiválon, ha még nincs belőle példányod! :)
Pénteken két, szombaton és vasárnap délután 1-1 beszélgetésre is várunk a Belső utak és közösségi megoldások udvarában.
Augusztus 25-én, pénteken 14 órától Egyedül nem megy? - Közösségben könnyebb! címmel műhelybeszélgetésen gondolkodhatsz velünk arról, mi történik, ha az ökologikusabb élet megvalósítása érdekében összefogunk másokkal? Mire lehet képes egy-egy (helyi) kisközösség? Hol és hogyan találunk magunknak társakat? Miért küzdünk egyedül, mikor együtt hatásosabban lehetünk környezetkímélőbbek?
25-26-27-én pedig 16-18 óra között az Építőkockák egy új világhoz kötetünk egy-egy fejezetét mutatjuk be részletesen. Egy-egy pódiumbeszélgetésünk során plusz híreket, információkat is megtudhatsz a békamentésről, az adományboltokról és a co-housingról. Ezekre az alkalmakra meghívtuk a témák egy-egy szakértőjét is, akik a könyv írása során is sok tapasztalatot és tudást osztottak meg már velünk, de most te is kérdezhetsz tőlük!
A Gyüttment Fesztiválon a mi beszélgetéseinken kívül számtalan hasznos, érdekes, elgondolkodtató és szórakoztató ökoprogramon vehetsz még részt! Nézz körül a honlapjukon vagy kövesd a Facebook oldalukat a részletes leírásokért!
"Jóslatok helyett felelősen" címmel közöl az Új Város folyóirat legfrissebb száma háromoldalas interjút Takács-Sánta Andrással. Az anyagban a Kisközösségi Programról is jócskán esik szó egyéb témák (pl. az ökológiai fenntarthatóság fő stratégiái, a technikai megoldások elégtelensége, a jövő megismerésének lehetetlensége stb.) mellett. Az interjú teljes terjedelmében olvasható itt.
Korábban is készültek már a Kisközösségi Program munkájáról rádiós interjúk, de most a nyár elején többször is beszélgettek velünk különböző csatornákon a megjelenő könyvünk kapcsán. Szerettük volna ezeket a hanganyagokat egy könnyen elérhető helyen tudni, így készítettünk egy SoundCloud csatornát, és fel is töltöttünk néhány friss anyagot ide. Hallható most itt három nyár eleji beszélgetés az Építőkockák egy új világhoz című kötetünkről, valamint egy korábbi interjú a Kisközösségi Program törekvéseiről és munkájáról.
Terveink szerint a jövőbeni felvételek is felkerülnek majd ide, és az interjúkon kívül más jellegű anyagokat is tervezünk még itt megosztani.
2017-ben Budapesten szervezték meg a Zöld Szervezetek Országos találkozóját (ahogy mi hívjuk, a Zöld OT-t). Ez az évente megrendezésere kerülő találkozó remek alkalom arra, hogy egymással találkozzanak a zöld ügyek civil képviselői, hogy megosszuk egymással a tapasztalatainkat, eredményeinket, és hogy akár közösen gondolkodjunk a nehézségeink megoldási lehetőségeiről. A Kisközösségi Program több munkatársa részt vett a különböző témájú szakmai beszélgetéseken, amelyek során igyekeztünk képviselni a kisközösségi szemléletet, tájékozódni a hazai zöldek helyzetéről is.
A hétvége során rendezték meg a Csillebérci Szabadidőközpontban a Zöld Expót is, amelyen interaktív programokkal bemutatkozhattak a hazai szervezetek, szerveződések és az ügyhöz szorosan kapcsolódó vállalkozások is. A Kisközösségi Program munkatársai is kitelepültek egy standdal. Lehetőség volt játékosan ismerkedni az általunk már felkeresett, megismert Kárpát-medencei ökologikus helyi kezdeményezésekkel, a Program munkájával, a táborainkkal. Találkozhattunk és beszélgethettünk sok olyan hazai civillel, akik hozzánk hasonló úton járnak, akikkel közösek a céljaink. Értékes kérdéseket és visszajelzéseket kaptunk tőlük, amelyekből tovább építkezhetünk.
Köszönjük a részvételi lehetőséget a Zöld OT idei szervezőinek!
A Gyüttment Fesztivál szervező csapata május 28-án vasárnap egy egész napos ökobandázásra hívja azokat, akik tudatosabban, fenntarthatóbban képzelik el az életüket vidéken vagy városban. A rendezvényen izgalmas workshopok, kézműves foglalkozások, zenei programok mellett a város és/vagy vidék témájában előadásokon és beszélgetéseken is lehetőség lesz részt venni.
Arról, hogy mindenkinek vidékre kell-e költöznie, ha fenntarthatóan akar élni, és arról, hogyan kapcsolódhatnak egymáshoz a városi és a vidéki közösségek Takács-Sánta András is tart délután egy előadást.
A Kisközösségi Program csapata is ott lesz egész nap egy standdal az Ökobandázáson. Felderíthetsz majd nálunk olyan hazai közösségi ökokezdeményezéseket, amelyeket mi már megismertünk, és jó példának tartunk. Megrajzolhatod egy interaktív térképen, mire képes egy helyi ökologikus kisközösség. És mélyebben megismerheted a Kisközösségi Program tevékenységeit, eddigi eredményeit is. Néhány apró ajándékkal is készülünk a minket meglátogatóknak!
Április 29-én szombaton a Kisközösségi Program csapata is ott lesz a Mediawave Fesztiválon Komáromban! Ha arra jársz, keress meg minket! Délelőttől késő délutánig a standunkon játszhatnak és kvízelhetnek velünk a résztvevők közösségi és fenntarthatósági témákban, közelebbről és személyesen ismerkedhetnek meg a munkánkkal. Délután pedig workshopot is tartunk "Álmodjunk közösséget!" címmel. Ezen közösen teszünk kísérletet arra, hogyan lehet létrehozni önfenntartásra, ökologikus életmódra törekvő helyi kisközösségeket.
A fenti címmel tart előadást március 22-én Gödöllőn Takács-Sánta András, a Kisközösségi Program szakmai vezetője. Az eseményre a GATE Zöld Klub hagyományos tavaszi rendezvénye, a Zöld Forgatag keretében kerül majd sor.
A Kisközösségi Program egy régi szimpatizánsának felkérésére kapcsolódtunk be december 20-án a budapesti Piarista Gimnázium Fenntarthatósági Témanapjába, ahol közel 400 tanuló kapott ízelítőt abból, hogyan lehet részese egy fenntartható világ megteremtésének.
A program Tauber Tamás iránymutató bevezetőjével kezdődött, amely után a délelőtt további részében a diákok érdeklődésüknek megfelelően választhattak a párhuzamosan futó interaktív előadások között. Taksz Lilla a környezetbarát (városi) közlekedés lehetőségeibe vezette be a gyerekeket, míg Pauló Gergő és Tóth Miklós bevonta őket a közösségi döntéshozatal gyakorlatába. Tarjányi Nikolett előadásában hallhattak a biológiai sokféleség csökkenésének okairól, és tippeket kaptak, hogy ők mit tehetnek saját környezetükben e sokszínűség megőrzése érdekében. Kükedi Zsolt és Rohály Gábor a Fishbanks ökoszimulációs társasjáték segítségével mutatta be a jelenlegi gazdasági rendszer működését, míg Plachi Attila a Pandal Egyesület munkatársaival közösen elektronikus eszközeink hátrányos tulajdonságait mutatta be.
A témanap megszervezése új szerep volt számunkra, de szívesen tettünk eleget a felkérésnek, és a jövőben is nagy örömmel kapcsolódunk be hasonló, iskolásoknak szóló programokba.
Amikor helyi, települési értékekről beszélünk, többnyire a tárgyi értékekre, vagy a természeti kincsekre gondolunk először. Esetleg egy, a hagyományos építészetet képviselő parasztházra, vagy egy jellegzetes ételre. Amik talán ritkábban jutnak ilyenkor az eszünkbe, azok a településen élő és működő kisközösségek.
A Kisközösségi Program munkájának egyik sarokköve, hogy pont a kisközösségek tudják megmutatni a kiutat a környezeti, társadalmi, gazdasági válságból, ezért a mi véleményünk szerint az egyik legfontosabb érték maga az ember és az emberek alkotta közösség.
Élő értékeink, a kisközösségek címmel ezért tart vitaindító előadást munkatársunk, Kükedi Zsolt az Alsónémedin megrendezendő Értéktár konferencián 2016. november 4-én. A rendezvényre a szervezők a Pest megyében már működő Értéktárak képviselőit, valamit azoknak a teleüléseknek a képviselőit várják, ahol még nincs Értéktár, de gondolkodnak a létrehozásában. A konferencia célja a tapasztalatátadáson és egymás segítésén kívül az, hogy az Értéktárak megalakítása, működtetése mögött valódi közösségi munka legyen. Meggyőződésünk, hogy amellett, hogy a közösségek maguk is értéket képviselnek, a települési értékek gyűjtésével, megismerésével és megismertetésével maga a helyi közösség is fejlődni, erősödni tud.
2016. november 11-én rendezi meg éves konferenciáját a Közösségfejlesztők Egyesülete az ELTE TáTK Humánökológia szak, valamint az ELTE TáTK Közösségi és Civil Tanulmányok szak közreműködésével. "Arról beszélgetünk, hogy a közösségi alapú helyi kezdeményezések esetében miként értelmeződnek a „közösség”, „közösségi”, „közösségi alapú” fogalmak, valóban közösségiek –e az annak mondott kezdeményezések; mi lehet az oka annak, hogy nő az ilyen jellegű kezdeményezések száma és az ezek iránti igény, és hogy milyen esélyeik vannak a közösségi alapú gazdasági kezdeményezéseknek ma Magyarországon." - Olvasható a Közösség konferencia programleírásában.
Az eseményen előadást tart a Kisközösségi Program szakmai vezetője, Takács-Sánta András is"Közösség: Hogy adhatunk értéket egy túl sok mindent jelentő fogalomnak?" címmel.
Július 30-án, szombaton a Művészetek Völgyén Kisközösséget, minél többet! - Miért kulcsfontosságú a (kis)közösségek újrafelfedezése ahhoz, hogy valóban környezetkímélően élhessünk? címmel tartott előadást Takács-Sánta András, az ELTE docense, a Kisközösségi Program szakmai vezetője.
Az alkalom az alábbi tematikára épült:
Éghajlatváltozás, fajok tömeges kipusztulása, városi légszennyezés, szintetikus mérgek az élelmiszerünkben - számos környezeti probléma fenyegeti életünk minőségét. Változtatnunk kellene ahhoz, hogy a mainál környezetkímélőbb és emberhez méltóbb életet élhessünk.
Nagy kérdés azonban, hogy miként kezdjünk bele. Nézzük meg, mit tehetünk egyénileg a saját háztartásunkban? Lépjünk be egy zöldpártba? Esetleg bízzunk magunk helyett inkább a szakértőkben?
Nem tagadva ezeknek a megközelítéseknek a létjogosultságát sem, komoly érvek szólnak amellett, hogy igazi áttörést a (kis)közösségek újrafelfedezése hozhat. Miért lehet óriási hatása egy kisközösségnek? Mit tehetnek ezek a közösségek egy ökologikusabb életmód érdekében? Kik indultak el Magyarországon ezen az úton, és mit értek el eddig? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ.
Köszönjük a meghívást a fesztiválhelyszín, a Zöld Zugoly szervezőinek!
A több mint 80 éves múlttal rendelkező Vigilia folyóirat idén májusi számában jelent meg egy terjedelmesebb interjú Takács-Sánta Andrással, amelyben a Kisközösségi Programról is bőven esik szó. Íme egy részlet:
"A Kisközösségi Programmal mára eljutottunk oda, hogy elindult az első olyan kisközösség, amely a mi segítségünkkel jött létre. A következő években reményeim szerint sok másik új ökoközösség követi majd. Ez a nagy álmom, ezen dolgozom nap mint nap egy remek csapattal közösen. Mindeddig döntően önkéntes munkában, ám most éppen forrásteremtésen ügyködünk annak érdekében, hogy nagyobb hatást tudjunk kifejteni, és hozzátegyük a magunkét egy ökológiai forradalom kibontakozásához. Annyi biztos, hogy a Kisközösségi Program nagyon sok munkát ad majd még számomra életem hátralevő részében. "
Az interjú, amelyet a Kisközösségi Program egy másik munkatársa, Tauber Tamás készített, teljes terjedelmében letölthető.
December 8-án a Kossuth Rádió Napközben című műsorában Takács-Sánta András beszélt a Kisközösségi Programról. A bő ötperces anyag honlapunkon meghallgatható/letölthető.
„Világmegváltás egészen alulról? – Ökologikus helyi közösségek Magyarországon” címmel tart előadást Takács-Sánta András november 21-én este hattól a Magyar Szociológiai Társaság Hankiss Elemér emlékére rendezendő konferenciáján.
Az előadás a Kisközösségi Program keretein belül csaknem hét éve folyó terepi kutatások eddigi eredményeit mutatja majd be, és a „Mit nem tudunk a környezeti válság társadalmi folyamatairól?” című szekcióban kap helyet. A konferencia helyszíne az ELTE lágymányosi campusa.
A frissen megjelent, 2016-os Szabad Föld Kalendárium „A mi emberünk” rovata miniportrét közöl Takács-Sánta Andrásról – fókuszban a Kisközösségi Programmal.
„Ne higgyük azonban, hogy András afféle szobatudósként a maga elefántcsonttornyából akarja megmondani a tutit. A Kisközösségi Program keretében munkatársaival együtt már több mint 50 helyi ökokezdeményezést térképezett föl itthon az elmúlt 7 évben.”
Július 30-a és augusztus 2-a között került sor Kunbábonyban a „XII. Nyári Egyetem és KÖRFESZT a közösségi részvétel fejlesztéséért” című rendezvényre, amelynek főszervezői a Közösségfejlesztők Egyesülete, a Profilantrop Egyesület és a Védegylet voltak.
A nyitónapon este zajlott egy kerekasztal-beszélgetés a hazai közösségi fenntarthatósági kezdeményezésekről, amelynek egyik résztvevője Takács-Sánta András, a Kisközösségi Program szakmai vezetője volt.
A Kisközösségi Program alapgondolatairól tart másfél-kétórás interaktív előadást Takács-Sánta András Hosszúhetényben, a Nyílt Tér Ökotáborban 2015. június 20-án.
A tábor a permakultúra, a mélyökológia és az önkéntes egyszerűség jegyében zajlik, részletesebben az esemény Facebook oldalán lehet olvasni róla.
„Újra fel kellene találnunk a helyi közösségeket” címmel jelentetett meg riportot a Kisközösségi Programról a magyar termékeket népszerűsítő, igen olvasott mtro.hu oldal.
A Pandal Egyesület meghívására tartott előadást Kóspallagon, a Málna Fesztiválon július 12-én Takács-Sánta András.
A mintegy 50 fő részvételével lezajlott előadás, illetve az azt követő beszélgetés témája az volt, hogy miért érdemes vidéken élni, illetve hogy a környezetkímélő vidéki életformához miért elengedhetetlenek a közösségek.
A frissen indult recity.hu internetes portál a fenti címmel közöl interjút Takács-Sánta Andrással a Kisközösségi Programról, különös tekintettel a városi cselekvési lehetőségekre.
A Szemlő-hegyi barlangban (Bp. II. Pusztaszeri út 35.) beszél a Kisközösségi Programról november 27-én, szerdán 18 órától Flórián Norbert és Pólya Viktor. Előadásuk címe: Kisközösségek, egy út a kiút felé. A Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat által szervezett rendezvény ingyenes.
„Kisközösségek: a békés átmenet zálogai” címmel tart előadást Takács-Sánta András Somogyvámoson, a Krisna-völgy ökofaluban az V. Fenntarthatósági Konferencián szeptember 28-án.
Két interaktív előadásra is sor kerül a hétvégén a Kisközösségi Programmal kapcsolatban.
Szeptember 14-én, szombaton Vácott Gálóczi Balázs és Zagyva Gabriella beszél a programról a Váci Egyházmegye fiatalok számára szervezett műhelyfoglalkozásán a Cházár András Szakiskolában.
Szeptember 15-én, vasárnap pedig Takács-Sánta András mutatja be a Kisközösségi Programot Zánkán, a Bolyai Önképző Műhely táborában. Előadásának címe: A kisközösségek szerepe egy fenntartható kultúra kialakításában.
A fenti címmel tart nyilvános előadást Takács-Sánta András arról, hogy milyen különböző módokon állhatunk hozzá napjaink ökológiai válságához. Az előadás a Kisközösségi Program keretein belül készülő Kiútikönyv egyik, már nyilvánosságra hozott részletéből indul majd ki.
Időpont: 2013. június 21., péntek, 19 óra
Helyszín: Nádor Kávéház, Budapest, V. Nádor utca 19.
A Kisközösségi Program két munkatársa is előadást tart május 11-én, szombaton a Szimbiózis Kulturális Antropológiai Fesztivál „Ökofalvak Magyarországon” szekciójában.
Gosztonyi Bence előadásának címe: „Jövőkép és krízis-perspektíva egy ökofaluban”, Takács-Sánta Andrásé pedig: „Hazai ökofalvak a Kisközösségi Program szemszögéből”.
A fenti címmel tart interaktív előadást Takács-Sánta András a Kisközösségi Programról május 8-án 20 órától. A helyszín a Szent Ignác Jezsuita Szakkollégium (Budapest VIII. Horánszky u. 18.).
Az előadás a Kollégium Fenntarthatósági Kurzusának utolsó alkalma.
Munkatársunk, Pólya Viktor „Vissza a tapasztalathoz! – Amit a kisközösségek tudnak” címmel előadást tart a TEDxYouth@Rajk2013-on, melynek mottója: „A holnap megoldása a miénk”.
Időpont: 2013. május 4., szombat 11:00-15:00 Helyszín: BCE E. épület, III. előadó.
A fenti címmel tart félórás előadást Takács-Sánta András december 5-én a Párbeszéd a fenntarthatóságért sorozat soron következő alkalmán. Az esemény 17.30-tól késő estig tart, a helyszín a budapesti Grund (Budapest, VIII kerület. Nagytemplom u. 30.).
Az előadás beharangozója: Kik fogják elindítani társadalmainkat az ökológiai fenntarthatóság irányába? Manapság legtöbben az állami vagy az egyéni cselekvésben bíznak. Ám ez aligha elég, új cselekvőkre is szükség volna. Miért lehetnének kulcsszereplők helyi kisközösségek ebben a folyamatban?
A II. Karbon Kerekasztalon tart előadást Takács-Sánta András a Kisközösségi Programról augusztus 24-én, pénteken. A Kerekasztal a Klímanagykövetség Egyesület rendezvénye, fiatal döntéshozók és szakértők klímavédelmi találkozója.
Takács-Sánta András „Kisközösségek: miért fontosak a fenntarthatósághoz?” című előadásával indul az Ökoszolgálat „Ökoháztartás tréning városlakóknak” elnevezésű sorozata.
Időpont: március 7. (szerda), 18-20h.
Helyszín: Aranytíz Kutúrház, Budapest V. Arany János utca 10.
Egy meghívásnak eleget téve a fenti címmel tartott beszélgetéssel összekötött nyilvános előadást Takács-Sánta András január 28-án, szombaton Debrecenben, a Csapókerti Közösségi Házban.
Részlet a meghívóból:
„Vízhiány, mérgezett élelmiszerek, sivár tájak, ellenséges emberek. Egyre inkább ilyen világ vár ránk, ha a jelenlegi pazarló, felelőtlen életmódunkat folytatjuk. De könnyű elképzelni egy vidámabb, élettel teli jövőt is. Vajon mit tehetünk azért, hogy ez utóbbi váljon valóra? Egyedül, elszigetelten nem sok mindent. Ám mi történne, ha összefognánk hasonlóan gondolkodó barátainkkal, és helyi kisközösségeket formálnánk? Így már hatalmas energiák szabadulhatnak föl, ráadásul még jól is érezhetjük magunkat. Hogy kezdjünk bele a közösségalapításba? És mit tehetünk együtt egy élhetőbb világért? Ezekről a kérdésekről beszélgetünk a bevezető előadás után.”
A fenti címmel közölt interjút a Ma és Holnap című folyóirat a Kisközösségi Programról Takács-Sánta Andrással.
„Egyre többen vagyunk, akik látjuk azt, hogy a jelenlegi társadalmi-gazdasági berendezkedés nem fenntartható, nemcsak az ökológiai problémák miatt, hanem egyéb okokból sem. Ezen tehát valahogy változtatnunk kell, ez a fő motiváció. […] Nem tűnik a valóságtól elrugaszkodott ötletnek, hogy egy-két évtizeden belül mondjuk minden ezredik magyar ember legyen aktív tag egy ilyen kisközösségben. Ez körülbelül tízezer embert jelentene, ennyien biztosan vagyunk itthon, akik egy ökologikusabb társadalmat szeretnénk.”
Jelenleg az Egyesült Államokban tanuló munkatársunk, Pólya Viktor előadást tart a Kisközösségi Programról november 27-én Clevelandben, az 51. Magyar Kongresszuson.
A Magyar Társaság által szervezett rendezvényre száznál is többen érkeznek majd Észak-Amerika különböző pontjairól. A konferencia mottója: „Élenjáró magyarok: A magyarság jó hírneve a nagyvilágban”.
November 12-én, szombaton 22.30-tól a Kossuth Rádió Esti beszélgetések a Földről című félórás műsorában Takács-Sánta András egyéb témák mellett a Kisközösségi Programról, a hozzá kapcsolódó ideákról is beszél.
Október 19-én, szerdán 18 órától a budapesti Humusz Házban (Budapest, XI. kerület, Saru u. 11.) beszél Takács-Sánta András a Kisközösségi Programról.
A 30-40 perces előadást beszélgetés, vita követi majd. A Humusz Szövetség Zöld Kalandozások sorozatába tartozó rendezvény ingyenes, minden érdeklődőt szeretettel várunk! További információk a Humusz Ház honlapján.
Frissítés: Az előadás és az azt követő beszélgetés teljes, vágatlan felvétele megtekinthető itt.
Augusztus 15-én Piliscsabán, a Szentjánosbogár Közösség Szenior Táborában tart előadást Takács-Sánta András, a Kisközösségi Program szakmai vezetője.
A három blokkból álló, másfél órás előadás madártávlati képet ad az ember környezet-átalakító tevékenységének múltjáról, korunk fő környezeti problémáiról, valamint a kiútlehetőségekről, különös tekintettel a helyi, (kis)közösségi megoldásokra.
Az előadást egyórás interaktív foglalkozás követi majd, ahol a résztvevők kiscsoportokban gondolhatják tovább és vitathatják meg a helyi, közösségi kiútlehetőségeket.
Munkatársunk, Andacs Noémi az egyik meghívott előadója a július 7-i falu-szimpóziumnak a Veszprém megyei Bakonyságon, ahol terepmunkánk eddigi tapasztalatairól beszél majd.
A SágHáz Kulturális Egyesület és Bakonyság Község Önkormányzata által szervezett rendezvényen a résztvevők a kisfalvak helyzetét járják körül. Annak lehetőségeit keresik, hogy miként válhat a falu újra „élő, eleven, önmagát fenntartó, működő egységgé”.
Az elkövetkező hetekben két nyilvános, a Kisközösségi Programhoz kapcsolódó előadást is tart Takács-Sánta András:
Március 19-én, szombaton este hét órától „Egyedül nem megy – Ökologikus helyi kisközösségek” címmel a Szilfa Szabadegyetemen a Kájoni Házban (Budapest, II. kerület, Szilfa utca 4.).
Április 13-án, szerdán este hat órától pedig „Hatalmunk visszaszerzése – Mit tehetnek helyi kisközösségek a környezeti problémák enyhítéséért?” címmel a Rákosmenti Waldorf Általános Iskolában (Budapest, XVI. kerület, Thököly út 13.).
Tavaly óta Magyarországon is rendeznek TED-konferenciákat. Ezeken a világhírű rendezvényeken mintegy húsz perc áll az előadók rendelkezésére, hogy inspiratív formában mondják el legfontosabb gondolataikat.
A 2010 őszi konferencia egyik meghívott előadója volt Takács-Sánta András, a Kisközösségi Program szakmai vezetője, aki „Jól-lét a mértékletesség útján” címmel tartotta meg előadását, melynek középpontjában a helyi kisközösségek fontos szerepe állt.
A fenti címmel közölt interjút a Magyar Nemzet Online Takács-Sánta Andrással, a Kisközösségi Program szakmai vezetőjével.
„Valódi megoldás csak alulról jöhet, leginkább helyi kisközösségektől. [...] a legtöbb, amit az egyén tehet, hogy a lakóhelyén összefog mindazokkal, akik szintén változtatni szeretnének. Sok-sok ilyen kisközösség együtt már hatalmas erőt képviselhet, az ilyen összefogások már a rendszer megváltoztatásához is hozzájárulhatnak.”
A mai napon a keresztény szellemiségű üzletembereket tömörítő Keresztény Értékmegőrző Egyesület estjén tart beszélgetéssel egybekötött előadást Takács-Sánta András a Kisközösségi Programról.
Szeptember 9-én az ország egyik legnehezebb helyzetű kistérségében tartott interaktív előadást Takács-Sánta András. A sásdi kistérségben található Mindszentgodisán környékbeli polgármesterekkel, fejlesztőkkel és más értelmiségiekkel beszélgetett a környezeti problémákról és enyhítési lehetőségeikről, különös tekintettel a helyi, kisközösségi megoldásokra.
Október 9-én a nyugati határhoz közel fekvő Egyházasfaluban „Miért fontos a helyi kisközösségek újjáélesztése az ökológiai válság korában?” címmel tartott interaktív előadást Takács-Sánta András. A rendezvényen részt vett többek között a település újonnan megválasztott polgármestere is.
Két tanácskozáson is szóba kerül a Kisközösségi Program októberben.
Október 15-én, a KÖVET 15. születésnapja alkalmából rendezett konferencia második napján „A Kisközösségi Program: Miért fontos a helyi közösségek újjáélesztése az ökológiai fenntarthatósághoz?” címmel tart előadást Takács-Sánta András. A konferencia programja a kovet.hu oldalon érhető el.
Október 29-én az ELTE Társadalomtudományi Karán működő Közös Örökségünk Kutatóműhely szervezésében rendezett tudományos tanácskozáson „Kisközösségek” címmel tart korreferátumot Takács-Sánta András terepmunkánk eddigi legfontosabb eredményeiről. A helyszín a Jövő Nemzedékek Országgyűlési Biztosának Irodája.
...helyi ökoközösséget alapítanál bárhol a világban és szakmai segítségre van szükséged!
...ha csatlakoznál egy már létező magyarországi közösséghez, de nem találtad még meg az igazit!
...a már meglévő közösségeddel szívesen inspirálódnátok, szívesen cserélnétek tapasztalatot más kezdeményezések képviselőivel (pl. az Új Koma Háló tagjaival)!
...úgy gondolod, szakmailag érdemes volna együttműködnünk!
...szívesen járulnál hozzá anyagilag a Kisközösségi Program céljaihoz!
Te is hiszel abban, hogy kisközösségek nagy változásokat idézhetnek elő?
Ha lehetőséged van “befektetni” a Kisközösségi Programba, akár rendszeresen, akár csak egy-egy alkalommal, bármekkora pénzadományt hálásan fogadunk. Adományod kulcsfontosságú számunkra, mert működésünket az önkéntes munka mellett döntően magánszemélyek támogatásaiból biztosítjuk. Közvetlenül a Helyi Kisközösségek Nonprofit Kft.-n keresztül utalhatsz nekünk.
Bankszámlaszámunk: 16200151-00151601 – MagNet Bank
IBAN (nemzetközi számlaszámunk): HU31-16200151-00151601-00000000 SWIFT code: HBWEHUHB, MagNet Bank
Mire fordítjuk a jelenleg beérkező támogatásokat?
Az Új Koma Háló szervezési és működési költségei – a támogatások segítenek abban, hogy közreműködésünkkel helyi ökoközösségek alakuljanak és működjenek minél több településen, továbbá tapasztalataikkal egymást is segítsék.
Országjáró terepmunkánk útiköltségei és munkadíjai – az adományok segítenek abban, hogy minél több ígéretes helyi fenntarthatósági kezdeményezést látogathassunk meg, illetve adjunk hírt ezekről kiadványainkban, honlapunkon és előadásaink során.
A Kiutak.hu portálunk fejlesztése – adományokból tudjuk finanszírozni a fejlesztési költségeit annak az oldalnak, ahol cselekvési tippekkel és tudásanyagok ajánlóival segítjük a formálódó és már létező helyi ökoközösségek működését.
Kérjük, adományozáskor jelöld meg, ha a fenti célok közül valamelyiket kifejezetten támogatni szeretnéd.
További támogatási lehetőség:
Segítő Bankkártya Program - Amennyiben a MagNet Banknál rendelkezel bankkártyával, a Segítő Bankkártya Program keretében is támogathatod a Kisközösségi Programot.
Amennyiben úgy gondolod, hogy szívesen járulnál hozzá, hogy minél több helyi kisközösség váljon aktívan cselekvő részesévé az ökológiai fordulatnak, támogass minket!
Köszönjük, hogy adományoddal hozzájárulsz céljaink megvalósításához!