Beszélgetés a Világelejéről a Zöld Egyenlőség podcastban
Köves Alexandra ökológiai közgazdásszal beszélgetett Takács-Sánta András egy alaposabbat a Világeleje kötet apropóján. Hallgasd meg az adást!
A Kiutak.hu portálon azoknak ajánlunk cselekvési tippeket, olvasni- és néznivalókat, akik helyi szinten, másokkal összefogva szeretnének tenni egy ökológiailag fenntartható társadalomért.
Első könyvünkből bő tucatnyi mintaértékű, többségében a közösségek erejére építő hazai (és részben külföldi) ökokezdeményezést ismerhetsz meg.
Takács-Sánta András könyve a Kisközösségi Program elméleti alapjairól és közösségkutatásaink eddigi eredményeiről.
Baráti közösségek indíthatják el a Nagy Ökológiai Fordulatot. Vegyél részt te is a megvalósításában!
Abban hiszünk, hogy az ökológiai válságtól csak akkor szabadulhatunk meg, ha az egy helyen lakó emberek közötti együttműködés a mainál sokkal inkább előtérbe kerül. Ezért a fő célunk, hogy minél több ökologikus helyi kisközösség kialakulását segítsük elő a Kárpát-medencében, mindenféle méretű településen. Olyan kisközösségekét, amelyek hozzájárulnak egy kevésbé környezetterhelő életmód kialakításához, az egy helyen lakó emberek közösséggé kovácsolásához, valamint a helyi gazdaság erősödéséhez.
A Kisközösségi Program 2008 őszén indult, kutatási és akcióprogramként működünk. Ötletgazdája és szakmai vezetője Takács-Sánta András ökológus, egyetemi docens, az ELTE Humánökológia mesterszakának igazgatója. A kezdetektől fogva mintegy 15-30, szinte kizárólag önkéntes munkatárs dolgozik a programon, akik számos különböző tudományterülethez értenek. Fő tevékenységeink: terepmunka, közösségek segítése, könyvírás, tudásmegosztás, táborszervezés, humánökológia tanfolyam.
Könyveink, tanulmányaink révén minél szélesebb körben igyekszünk megismertetni a helyi ökologikus közösségekben rejlő lehetőségeket. Mindazokat, akik pedig már eljutottak a tettekig, tudással, tapasztalatok összegyűjtésével, cselekvési lehetőségek bemutatásával segítjük.
Tudj meg többet →2009 óta járjuk az országot, és mélyinterjúkat készítünk helyi ökokezdeményezések kulcsembereivel. 2013 óta akciókutatást is végzünk: ökologikus helyi kisközösségek létrejöttét és működését igyekszünk elősegíteni.
Tudj meg többet →Szívesen tartunk nyilvános előadásokat, beszélgetéseket a Kisközösségi Program gondolatairól, illetve eddigi eredményeinkről. Időnként pedig interjúk, riportok jelennek meg programunkról a nyomtatott, illetve az elektronikus médiában.
Tudj meg többet →Nyári táborokban is igyekszünk népszerűsíteni az ökotudatos, közösségi életformát. A Látó-Mező gyerektábor 2012 óta működik, a Földhangoló felnőtt-tábort 2013 óta rendezzük meg, a kamaszokat 2016-tól a Szélkergető táborba várjuk.
Tudj meg többet →Olykor szakmai állásfoglalásokat adunk ki a programunkhoz szorosan kapcsolódó közpolitikai témákban. Időnként pedig más szervezetekkel közösen is kiállunk fontos ügyek érdekében.
Tudj meg többet →2010 óta minden évben tíz hónapos Humánökológia tanfolyamot indítunk. Figyelemre méltó lehet mindenki számára, aki szeretne többet tudni a környezeti problémákról és enyhítésük lehetőségeiről. A tanfolyam előadója Dr. Takács-Sánta András, az ELTE docense.
Tudj meg többet →A Kisközösségi Program munkájáról havonta értesítőt küldünk a tevékenységeink iránt érdeklődő barátainknak! Ha szeretnél értesülni róla, milyen eredmények születtek nálunk, hol találkozhatsz velünk, iratkozz fel, és havonta egyszer elküldjük neked a legfontosabb híreinket.
Köves Alexandra ökológiai közgazdásszal beszélgetett Takács-Sánta András egy alaposabbat a Világeleje kötet apropóján. Hallgasd meg az adást!
Hat éve szervezzük az Új Koma Hálót, a helyi ökoközösségek hálózatát. A Háló fő célja, hogy e közösségek tudáscserével segítsék egymást – továbbá másfél évtizedes tapasztalatunkkal mi is hatékonyabban tudjuk támogatni őket.
Régóta hiányzott egy olyan munkatárs a Háló szervezésében, aki rendszeres kapcsolatot tart a tagközösségekkel, nem mellesleg aktívan segíti a Háló bővülését is. Három hónapja állt munkába egy koordinátor munkatársunk, és a visszajelzések eddigi ténykedéséről egyértelműen pozitívak.
Ahhoz azonban, hogy stabilan tovább tudja folytatni munkáját, meglévő forrásaink mellé még legalább havi 50 ezer forintnyi rendszeres adományra van szükség. Erre gyűjtünk június 20-ig!
Miért volna fontos támogatnod az Új Koma Hálót? Ahogy szakmai vezetőnk, Takács-Sánta András írja Világeleje című, nemrég megjelent könyvében: a helyi ökoközösségek kristályosodási magvai lehetnek egy új, ökologikus civilizációnak. Az Új Koma Háló közösségei a cselekvő remény közösségei.
Légy részese te is e nagy társadalmi változásnak, szállj be rendszeres támogatóink közé egy tetszőleges havi összeggel!
Az Új Koma Háló szervezéséhez a Helyi Kisközösségek Nonprofit Kft.-n keresztül járulhatsz hozzá, számlaszámunk: 16200151-00151601. (A megjegyzés rovatba kérjük, írd be: “rendszeres támogatás” – ha pedig szeretnéd, add meg e-mail címedet is, hogy kapcsolatban tudjunk maradni veled.)
A kötetnek lesz nemsokára egy amolyan pótbemutatója június 28-án 18 órától Budapesten, a Wekerle-telepi Közösben. A fb-eseményt itt találod.
Ifjú táborvezetők: Demény Dorottya, Jónás Bálint, Péterfy Annalea
Keress minket, ha...
...vagy küldj nekünk egy emailt az info@kiskozossegek.hu címre.
Te is hiszel abban, hogy kisközösségek nagy változásokat idézhetnek elő?
Ha lehetőséged van “befektetni” a Kisközösségi Programba, akár rendszeresen, akár csak egy-egy alkalommal, bármekkora pénzadományt hálásan fogadunk. Adományod kulcsfontosságú számunkra, mert működésünket az önkéntes munka mellett döntően magánszemélyek támogatásaiból biztosítjuk. Közvetlenül a Helyi Kisközösségek Nonprofit Kft.-n keresztül utalhatsz nekünk.
Bankszámlaszámunk:
16200151-00151601 – MagNet Bank
IBAN (nemzetközi számlaszámunk):
HU31-16200151-00151601-00000000
SWIFT code: HBWEHUHB, MagNet Bank
Mire fordítjuk a jelenleg beérkező támogatásokat?
Kérjük, adományozáskor jelöld meg, ha a fenti célok közül valamelyiket kifejezetten támogatni szeretnéd.
További támogatási lehetőség:
Amennyiben úgy gondolod, hogy szívesen járulnál hozzá, hogy minél több helyi kisközösség váljon aktívan cselekvő részesévé az ökológiai fordulatnak, támogass minket!
Köszönjük, hogy adományoddal hozzájárulsz céljaink megvalósításához!