Már tizedik éve van egy hét a nyárban, amikor körénk csöppen egy kupac gyerek, akik nyitott szeműek, érdeklődőek, szívesen vannak természetközelben, és akiktől a mi táboroztató csapatunk is sokat tanul és kap. Egy hét, amikor néhány tucat gyerekből és a táboroztatókból összetartó közösség alakul a lekvárfőzés, a kirándulás, a barkácsolás, a felfedezés közben. Idén is volt Látó-Mező gyerektábor a jövő nemzedékével. Nézz és olvass bele itt, milyen volt az idei!
[Idén nem hirdettük a gyerektáborunkat, mert anélkül is teli volt a turnus korábbi táborozókkal és ismerősökkel. Ha szeretnéd jövőre Látó-Mezőben tudni a gyermeked, jelezd most a latomezo@kiskozossegek.hu címen!]

#Látó-Mező
#Gyerektábor
Idén a járvány miatt nem hagyományos formában tartottuk meg a Látó-Mező Ökotábort. A régi táborozókkal napközis formában találkoztunk, de reméljük, a megszerzett élmények ezúttal is maradandóak lesznek nemcsak a tábor szervezőinek, hanem a gyerekeknek is! A tábor hat napjáról egy rövid, képes beszámolót a Kisközösségi Program Facebook oldalán találtok!
#Látó-Mező
#Gyerektábor
Elnézést kérünk mindenkitől, de idén nem tudtuk hirdetni gyerektáborunkat, mivel a korábbi táborozók és az ő ismerőseik már az előzetes jelentkezések során minden helyet betöltöttek. Aki szívesen küldené gyermekét táborunkba, annak érdemes már most előjelentkeznie a jövő évire!
#Látó-Mező
#Gyerektábor
Frissítés: a május 13-i alkalmat az időjárási előrejelzések miatt május 27-re halasztottuk el. Minden más változatlan! Várunk mindenkit szeretettel!
2017. május 13-án május 27-én szombaton a Róka-hegyi kőfejtőhöz hívjuk szeretettel gyermek- és felnőtt-táboraink korábbi résztvevőit, új érdeklődőit, családjukat, barátaikat és minden más, a Kisközösségi Program munkája iránt érdeklődő szimpatizánsunkat! A nap során közös kirándulással, piknikkel, minden korosztálynak ökologikus és tartalmas programmal készülünk. Gyertek, találkozzunk!
Ez a legjobb lehetőség megismerkedni az idei táborok vezetőivel, a programokkal, a régi és új táborozóknak egymással. De szeretnénk a résztvevőkkel jobban megismertetni a Kisközösségi Program céljait, eddigi eredményeit is. Lesz kirándulás, közös játék, beszélgetés minden korosztálynak, zenélés, piknikezés. Mindezt városközeli, mégis izgalmas természeti környezetben.
A tervezett program:
9:00 - találkozó a Batthyány téren (metrólejárat előtt a padoknál) (9:18-kor indul a HÉV), az autóval érkezőknek lentebb az információk az odajutáshoz.
10:00-12:00 - kirándulás a Róka-hegyi kőfejtőben
12:00-13:00 - piknik, közös batyus ebéd
13:00-16:00 - közösségi programok és beszélgetések: közösségi és érzékelős játékokkal a gyerekeknek, és külön játékokkal valamint beszélgetésekkel a felnőtteknek. Bemutatkoznak az idei táborok, a résztvevők megismerkedhetnek a turnusok táborvezetőivel. A Kisközösségi Program munkájába és eredményeibe is belepillanthatunk egy interaktív beszélgetés során.
Főbb információk:
Időpont: május 27. (szombat) 10:00-től 16:00-ig (várhatóan)
Helyszín: Róka-hegyi kőfejtő
A Róka-hegyi kőfejtő egyike Budapest olyan természeti nevezetességeinek, amelyet nem sokan ismernek. Pedig “Budapest egykori legnagyobb mészkőbányája, a III. kerületi Csillaghegyen található Róka-hegyi kőfejtő méltán népszerű kirándulóhely. A többszintes bánya és környéke már évtizedek óta védett terület, hétvégenként megtelik bográcsozó, szalonnasütő, sziklamászó emberekkel. A bizarr sziklaformációk és a növényritkaságok mellett a fővárosra nyíló panoráma is óriási vonzerő.” A májusi össztáboros találkozónkon szeretnénk a résztvevőkkel megismertetni, bejárni ezt a szép helyet.
Bővebb információ a helyszínről képekkel, odajutási lehetőségek leírásával: https://kirandulastippek.hu/budapest/roka-hegyi-kobanya
Mit hozz magaddal?
Időjárásnak megfelelő, koszolható, sportos ruhát.
A közös piknikre, batyus ebédre finomságokat, olyat, amiből egymást is meg tudjuk kínálni.
Ivóvizet, innivalót egész napra.
Pokrócot, polifoamot, amire le tudunk ülni napközben.
Családtagokat, barátokat, akik szívesen ismerkednének meg a nyári ökoprogramjainkkal, a Kisközösségi Program munkájával, vagy akik csak szívesen töltenének egy napot közösségben a természetben!
Fontos információ: A helyszínen kiépített WC (sajnos) nincs.
A program ingyenes. Aki szeretne velünk tartani, kérjük, lehetőleg május 1-ig jelezze felénk a szándékát a latomezo@kiskozossegek.hu címen, hogy tudjunk a létszámmal kalkulálni!
#Tábor
#Földhangoló
#Szélkergető
#Látó-Mező
#Találkozó
#Kirándulás
Idén hatodik alkalommal szervezünk ökotábort Nagybörzsönyben 7-13 éves gyermekeknek július 31. és augusztus 6. között. A jelentkezések már hetek óta érkeznek hozzánk, és jelenleg be is teltek a táborhelyek erre a turnusra, így a további jelentkezőket várólistára tudjuk venni.
A táborban idén is sok-sok természetközeli, falusi kalanddal várjuk a gyerekeket. A patakban bóklászáson, csillagászaton, erdei túrán kívül lesz lovaglás, íjászkodás, kézműveskedés, lekvárfőzés, barkácsolás, kertészkedés, tánc, mese, zenés programok, sok-sok játék.
Részletek a táborról és jelentkezési lehetőség, friss hírek: www.kiskozossegek.hu/lato-mezo
#Nagybörzsöny
#Tábor
#Látó-Mező
#Gyerektábor
1-2 héten belül elindul a jelentkezés az idei ökotáborainkba. Addig is március második hétvégéjén (március 11-12-én) a már hagyományos tavaszi tábori találkozóra hívunk mindenkit: békamentésre Farmoson.
Szeretettel várjuk mindhárom táborunk (gyerek, ifi, felnőtt) eddigi résztvevőit, családtagjaikat, barátaikat és a táborok új érdeklődőit és a Kisközösségi Program szimpatizánsait.
A farmosi kirándulásunk idén rendhagyó módon alakul. A táborozókkal baráti körben március 12-én mentjük majd a békákat, de már előző nap is programok várják a Farmosra látogatókat, és a programban a Kisközösségi Program és a táborok szervezői is részt vesznek. Így lehetősége lesz ottalvásra táboros körben azoknak, akik mindkét napot szeretnék Farmoson velünk tölteni.
Békamentés a táborozókkal - vasárnap
Akik csak a békamentésen vennének részt, azokat március 12-én vasárnap várjuk. Ezt a napot lefoglaltuk a táborozóink számára, itt csak mi magunk leszünk, „szűk”körben mentjük a kétéltűeket. A csak ezen a programon résztvevőket vasárnap reggel 8:30-kor várjuk a farmosi vasútállomáson. (Aki Budapestről érkezne, annak reggel 7:15-kor indul a vonat Újszász-Szolnok felé a Keleti pályaudvarról. Farmosig kell jegyet váltani). A békamentés után egy kisebb kirándulást teszünk a szikeseken. Az aznapi program körülbelül délután 2 óra körül ér véget.
Egész napos családi program - szombat
Az idei évben a Kisközösségi Program és a táborszervező csapat is részt vesz a Farmosi Gólyaváró Családi Napon, március 11-én – vagyis a táboros békamentést megelőző napon. Ezen a szombaton 9-15 óráig az aznapi békamentést követően különböző programokban vehet részt, aki már aznap ellátogat Farmosra. Természetvédelmi témákban játékos programokkal várják a családokat. A résztvevők megismerkedhetnek majd a Kisközösségi Program munkájával is, és bemutatkoznak az ökotáboraink is.
A Családi Napra érkező csapatunk szombaton reggel 7 órakor találkozik a Keleti pályaudvaron a kijelzők alatt. Kérjük, a jegyeket Farmosig mindenki váltsa meg magának. Az egyénileg érkezőket 8:30-kor várjuk a farmosi vasútállomáson. A Családi Nap szűkebb helyszíne, annak, aki a nap folyamán csatlakozna: Farmos, Madárvárta (GPS: 47.358849,19.825664).
Egész hétvégés program a táborozókkal - szombat-vasárnap
Azoknak, akik mindkét nap szeretnének részt venni velünk a programokban lehetősége van az ottalvásra. Szállást a közeli Boros Ádám Ifjúsági Szálláson foglalunk. Az ottalvóknak szombat este közösségi programokkal, éjszakai békakoncert hallgató túrával készülünk, és nem utolsó sorban korábbi táboros társainkkal tölthetjük az estét. Várjuk mind a gyerek, mind a felnőtt táborok résztvevőit, érdeklődőit. A szombati programba este is be lehet csatlakozni. Azokat, akik aznap estére jönnek, délután 5 óra körül várjuk a szálláshelyre.
Fontos tudnivalók - költségek, jelentkezés, mit hozzunk magunkkal
A részvétel minden programon önköltséges. Utazási és szállásköltséget a résztvevőknek kell fizetni, a szervezett programok, kirándulások maguk ingyenesek. Enni és innivalóról gondoskodni kell. A szálláson szombat este meleg vacsorát készíthetünk közösen igény és előzetes egyeztetés szerint.
A programokra jelentkezni, érdeklődni (szállásról, étkezésről, programról) a latomezo@kiskozossegek.hu címen lehet, vagy a +36-30-435-5528-ös telefonszámon (munkanapokon 17 óra után).
Mit kell hozni?
Vízálló cipőt és koszolható ruhát javaslunk. Elemózsiát, hiszen a munka során a szabadban igencsak megéhezik az ember. Aki előző estére is jönne, váltóruha mellé érdemes fejlámpát és hálózsákot is betennie, de ágyneműt is lehet kérni a házban.
Mit kell tudni a békamentésről?
A békamentés Farmos község határában zajlik. Itt terül el a Farmosi Nagy-nádas, melyet évről évre kétéltűek tízezrei keresnek fel, hogy ott szaporodjanak. A nádasba a közelben lévő gyepekről vonulnak az állatok – elsősorban barna ásóbékák, de gőték és más békafajok is -, ahol évközben élnek, illetve a telet földbe ásva hibernáltan töltik. Vonulási útjukat a 311-es út illetve a vasúti vágányok keresztezik. A békamentő önkéntesek segítsége nélkül kétéltűek tömegei esnének áldozatul a forgalomnak.
Február 25-én a békamentés szervezői felállították az ideiglenes terelőkerítést, mely megakadályozza a békákat abban, hogy feljussanak az útra. A kerítés tövébe vödröket ástunk le, melyekbe az éjszakai vonulás során belepottyannak az állatok. Mi pedig reggel összegyűjtjük a „csapdába” esett kétéltűeket és együtt visszük át őket a mocsárhoz.
A békák számától függ, hogy mennyi időt vesz igénybe maga a mentés, de ez általában délig lezajlik. A békákat összegyűjtés után átvisszük a mocsárba, ahol lehetőség van a Kékbegy tanösvény megtekintésére. Itt egy pallósor ível át a nádason, így nagy élmény testközelből megismerkedni a nádasok élővilágával.
Ezután egy kisebb kirándulást tervezünk a szikeseken, ilyenkor tavasszal csodaszép, nagyon változatos az élővilága.
A békák száma nagyon időjárásfüggő, általában meleg, csapadékosabb időben vonulnak nagy számban. A 2012-es év nagyon száraz volt, így alig mozogtak az állatok, 45000-es átlaghoz képest, csak 4500 békával találkoztunk. 2013-ban viszont több mint 60 000 békát mentettünk, míg 2014-ben visszaesett a szám 10338-ra. Bízunk benne, hogy idén sok-sok kétéltűvel találkozunk, de békáktól függetlenül is nagyon sok érdekes élőlényt lehet találni a Tápió vidékén.
#Tábor
#Békamentés
#Földhangoló
#Szélkergető
#Látó-Mező
#Táboros találkozó

Augusztus elején egy hétig Nagybörzsönyben ökotáboroztunk egy nagy csapat gyerekkel. A többség visszatérő táborozó volt, sokan több éve töltik velünk a szünidő egy részét nyaranta. Milyen élmény volt? Reméljük, hogy jól érezzük, és a gyerekeknek is maradandó, nyomot hagyó, boldog hét volt. Tarjányi Niki, az egyik táborvezetőnk így írt a börzsönyi napokról:
Várakozással és izgalommal teli gyermekarcok és könnyes szemű, de boldog szülők - így gyülekezett a gyereksereg augusztus 1-jén, a Nyugati-pályaudvaron, hogy elinduljon hatodjára is a nagy kaland, a Látó-Mező Közösségi Ökotábor. A cél ismét Nagybörzsöny volt, ahol 28 táborozó és 8 táborvezető egy héten keresztül készített sajtot és lekvárt, agyagfigurákat és sünodút, magbombát és börzsönyi lepényt; körmönfont és jurtát épített, vívott és íjászkodott, kecskét fejt és természetfilmet „forgatott”, túrázott és persze rengeteget játszott. Belekóstoltak a gyerekek a vidéki életbe és a környezettudatos életmód alapjaiba, megtapasztalták milyen egy közösség és a természet részének lenni. Azt hiszem, mindenki nevében mondhatom, hogy az élmények és a csodálatos közeg hangulata egész évben elkísér majd minket! És persze jövőre, valamikor augusztusban, újabb egy hét „börzsönyi boldogsággal” gazdagodhatunk majd!
#Nagybörzsöny
#Látó-Mező
#Gyerektábor
#Nyári tábor
Már alig várjuk, hogy ismét ott legyünk Nagybörzsönyben és együtt éljük át az újabb kalandokat. Ha szeretnél csatlakozni Téged is várunk a 2016-os Látó-Mező Közösségi Ökotáborba.

Miben különleges a Látó-Mező Közösségi Ökotábor? Miről szól?
A tábort idén is Nagybörzsönyben, Magyarország egyik még eredeti szépségében megmaradt erdős vidékén rendezzük meg. Táborunk résztvevői egy hét alatt belekóstolhatnak a vidéki életbe, az önellátás alapjaiba, a környezettudatos életmód rejtelmeibe, a közösségek fenntartó erejébe. Megismerkedünk az erdő, a mező, a patak flórájával és faunájával.
A gyerekek a Kisközösségi Program szellemiségének megfelelően nemcsak a páratlan börzsönyi tájjal és élőlényekkel kerülnek kapcsolatba. Azt is megtapasztalhatják, miként élhetnek békében és boldogan együtt velük és saját közösségükkel összhangban.
Milyen programmal, foglalkozásokkal várjuk a gyerekeket?
- lepénysütés, kertészkedés, sajtkészítés, befőzés, közös játékkészítés,
- kézműves foglalkozás
- táncház, közösségi játékok, mese, éneklés, jurtaépítés, környezetbarát élet praktikái
- éjszakai túra, íjászkodás, felelős állattartás, kecskefejés
- erdőjárás, patakban bóklászás, csillagászat, növény- és állatismeret, odú-készítés
Mikor lesz a tábor?
A következő időpontra várjuk a jelentkezőket: 2016 augusztus 1-7.
Kiket várunk?
A 7-13 éves korosztályból várjuk azokat a természetszerető gyerekeket, akik nyitottak a közösség, a természet által nyújtott örömökre és kihívásokra.
Mennyibe kerül a tábor?
Az egyhetes táborozás díja 40 000 Ft, ami tartalmazza az utazást Budapestről Nagybörzsönybe és vissza, a szállást, az étkezést és a programok költségeit. Visszatérő táborozóknak 5 000 Ft kedvezményt biztosítunk.
A befizetett összeg a tábor kiadásainak fedezésén túl a Kisközösségi Program működését, programjainak megvalósítását is segíti. A jelentkezés az előleg befizetése után válik érvényessé és véglegessé.
Jelentkezés és további információk
Kérjük, segíts eljuttatni a tábor hírét a környezetvédelmet, a természet szeretetét és a közösségek erejét fontosnak tartó szülőkhöz, gyerekekhez!
Köszönjük!
#Nagybörzsöny
#Oktatás
#Tábor
#Látó-Mező
#Gyerektábor
Amióta táboroztatunk, minden évben részt veszünk a tavaszi békamentésen Farmoson. Idén sem lesz ez másként: a Látó-Mező és a Földhangoló Ökotábor, valamint a Kisközösségi Program csapatával március 14-én, hétfőn megyünk békákat menteni. Az eseményre szeretettel hívjuk szimpatizánsainkat is! A program (az útiköltséget leszámítva) ingyenes. A békamentés Farmos község határában zajlik. Itt terül el a Farmosi Nagy-nádas, amelyet évről évre kétéltűek tízezrei keresnek fel szaporodási céllal. (A vonuló kétéltűek 95%-a barna ásóbéka.) A nádasba a közelben található gyepekről vonulnak az állatok, ahol év közben élnek, illetve ahol a telet földbe ásva, hibernáltan töltik. Vonulási útjukat a 311-es út, illetve vasútvágányok keresztezik. Segítségünk nélkül kétéltűek tömegei esnének áldozatul a forgalomnak.
Nemrégiben már fölállítottak egy ideiglenes terelőkerítést, ami megakadályozza a békákat abban, hogy feljussanak az útra. A kerítés tövébe vödröket ástak le, ezekbe pottyannak bele az éjszakai vonulás során az állatok. Mi pedig összegyűjtjük a „csapdába” esett kétéltűeket, és együtt átvisszük őket a mocsárhoz.
A március 14-i program:
Reggel 7 órakor találkozunk a Keleti pályaudvaron a kijelzők alatt. 7:15 kor indul a vonat (Újszász-Szolnok irány). A mentés fél 9-kor kezdődik, addigra várjuk az esetlegesen autóval érkezőket. A békák számától függ, hogy mennyi időt vesz igénybe maga a mentés, de általában délig lezajlik. A békákat átvisszük a mocsárba, ahol lehetőség nyílik a Kékbegy tanösvény megtekintésére: egy pallósor ível át a nádason, az út során megismerkedhetünk a nádasok élővilágával.
Ezután egy kisebb kirándulást tervezünk a szikeseken, tavasszal csodaszépek, nagyon változatos az élőviláguk. Végre újra megnyitott a Vízparti Élet Háza Farmoson, ahova szintén ellátogatunk. Itt a környék élővilágával ismerkedhetnek meg az érdeklődök.
Általában délután 2-3 óra körül szoktunk végezni a programmal.
Vízálló cipőt és koszolható ruhát javaslunk, továbbá egy kis elemózsiát is érdemes hozni.
#Tábor
#Békamentés
#Farmos
#Látó-Mező
#Gyerekprogram
2015-ben is megrendezzük közösségi ökotáborainkat Nagybörzsönyben. A gyerekeknek és felnőtteknek szóló turnusok programjait a környezetvédelem, természetismeret, az ökológia, az önfenntartó közösség és az önfenntartó hétköznapok témái köré építjük.
A gyerekek jelentkezését idén két csoportba várjuk a Látó-Mező Közösségi Ökotáborban.
Időpontok: 2015. július 27-augusztus 2. és 2015. augusztus 3-9.
A felnőtteknek szóló Földhangoló Ökotábor időpontja: 2015. augusztus 15-22.
Jelentkezési határidő mindkét tábor esetén: 2015. június 15
#Nagybörzsöny
#Fenntarthatóság
#Oktatás
#Tábor
#Földhangoló
#Látó-Mező
Habár azt gondolhatjuk, a táborvezető csapat ilyenkor pihen és téli álmot alszik, ez nincs így. Szeretnénk idén is legalább olyan jó hangulatú táborokat szervezni, mint az eddigiek voltak. Ehhez már javában megy a munka. Nagyon várjuk már a nyarat és a Látó-Mező Közösségi Ökotáborokat. Ha Ti is így vagytok vele, már jelentkezhettek is a Látó-Mező Közösségi Ökotábor 2015-ös turnusaiba.
Miben különleges a Látó-Mező Közösségi Ökotábor? Miről szól?
A tábort idén is Nagybörzsönyben, Magyarország egyik még eredeti szépségében megmaradt erdős vidékén rendezzük meg. Táborunk résztvevői egy hét alatt belekóstolhatnak a vidéki életbe, az önellátás alapjaiba, a környezettudatos életmód rejtelmeibe, a közösségek fenntartó erejébe. Megismerkedünk az erdő, a mező, a patak flórájával és faunájával.
A gyerekek a Kisközösségi Program szellemiségének megfelelően nemcsak a páratlan börzsönyi tájjal és élőlényekkel kerülnek kapcsolatba. Azt is megtapasztalhatják, miként élhetnek békében és boldogan együtt velük és saját közösségükkel összhangban.
Milyen programmal, foglalkozásokkal várjuk a gyerekeket?
- lepénysütés, kertészkedés, sajtkészítés, befőzés, közös játékkészítés, kézműves foglalkozás
- táncház, közösségi játékok, mese, éneklés, jurtaépítés, környezetbarát élet praktikái
- éjszakai túra, íjászkodás, felelős állattartás, kecskefejés
- erdőjárás, patakban bóklászás, csillagászat, növény- és állatismeret, odú-készítés
Mikor lesz a tábor?
A következő időpontokra várjuk a jelentkezőket:
- 2015. július 27-től augusztus 2-ig
- 2015 augusztus 3-tól 9-ig
Kiket várunk?
A 7-14 éves korosztályból várjuk azokat a természetszerető gyerekeket, akik nyitottak a közösség, a természet által nyújtott örömökre és kihívásokra.
Mennyibe kerül a tábor?
Az egyhetes táborozás díja 40.000 Ft, ami tartalmazza az utazást Budapestről Nagybörzsönybe és vissza, a szállást, az étkezést és a programok költségeit. Visszatérő táborozóknak 5000 Ft kedvezményt biztosítunk.
A befizetett összeg a tábor kiadásainak fedezésén túl a Kisközösségi Program működését, programjainak megvalósítását is segíti.
Jelentkezéseket ezen az űrlapon várjuk 2015. május 15-ig. A jelentkezés az előleg befizetése után válik érvényessé és véglegessé.
Kérjük, segíts eljuttatni a tábor hírét a környezetvédelmet, a természet szeretetét és a közösségek erejét fontosnak tartó szülőkhöz, gyerekekhez! Köszönjük!
#Nagybörzsöny
#Oktatás
#Tábor
#Látó-Mező
#Gyerektábor
A 2014-es táborunkra betelt a létszám, teljes a gyerekcsapat.
Szeretettel várunk minden további érdeklődőt, de innentől csak várólistára lehet jelentkezni.
#Nagybörzsöny
#Tábor
#Látó-Mező
#Gyerektábor
2014 nyarán sem kell félni attól hogy unatkozni fogunk, már lehet jelentkezni a Látó-Mező Közösségi Ökotáborba, mely idén július 21-27 között kerül megrendezésre.
A táborba 7-14 éves gyerekeket várunk. Jelentkezni 2014. május 15-ig vagy a turnus férőhelyeinek erejéig lehet.
A jelentkezéshez és részletes információkért a táborról és a jelentkezésről látogass el vonatkozó oldalunkra.
#Nagybörzsöny
#Tábor
#Látó-Mező
#Gyerektábor
Még le sem hullott az idei első igazán nagy hó, bár a természet már pihen, mi már a következő nyárra gondolunk. Ha Ti is így vagytok vele, már jelentkezhettek is a Látó-Mező Közösségi Ökotábor 2014-es turnusába.
Részleteket vonatkozó oldalunkon találtok.
#Nagybörzsöny
#Tábor
#Látó-Mező
#Gyerektábor
Indítás után egérrel vagy nyilakkal lehet lapozni.
#Nagybörzsöny
#Tábor
#Látó-Mező
#Gyerektábor
Április 7-én kora reggel kerekedtünk fel, hogy besegítsünk a táborozó gyerekekkel a farmosi békamentő akcióban. Barna ásóbékákat gyűjtöttünk be, hogy átvigyük őket a főút egyik oldalán található élőhelyükről a túloldali szaporodó helyükre.
A látó-mezős csapat két másik kisebb csoporttal együtt több mint 2200 ásóbékát, két tarajos gőtét, egy vöröshasú unkát és egy leveli békát mentett meg néhány óra alatt. A békamentésen készült képekből egy válogatás Facebook-oldalunkon található.
#Tábor
#Békamentés
#Farmos
#Látó-Mező
“Az igazi felfedezéshez nem új tájak kellenek, hanem új szemek.”
A tavaszi napsütéssel egy időben elindult a jelentkezés a Látó-Mező Közösségi Ökotábor 2013-as turnusaiba.
Miben különleges a Látó-Mező Közösségi Ökotábor? Miről szól?
A tábort idén is Nagybörzsönyben, Magyarország egyik még eredeti szépségében megmaradt erdős vidékén rendezzük meg. Táborunk résztvevői egy hét alatt belekóstolhatnak a vidéki életbe, az önellátás alapjaiba, a környezettudatos életmód rejtelmeibe, a közösségek fenntartó erejébe. Megismerkedünk az erdő, a mező, a patak flórájával és faunájával .
A gyerekek a Kisközösségi Program szellemiségének megfelelően nemcsak a páratlan börzsönyi tájjal és élőlényekkel kerülnek kapcsolatba. Azt is megtapasztalhatják, miként élhetnek békében és boldogan együtt velük és saját közösségükkel összhangban.
Milyen programmal, foglalkozásokkal várjuk a gyerekeket?
- lepénysütés, kertészkedés, sajtkészítés, lekvárfőzés, közös játékkészítés, kézműves foglalkozás
- néptánc, közösségi játékok, mese, éneklés
- éjszakai túra, lovaglás, íjászkodás, régészkedés
- erdőjárás, patakban bóklászás, csillagászat, növény- és állatismeret, madáretető-készítés
Mikor lesz a tábor?
A következő időpontokra várjuk a jelentkezőket:
- Első turnus 2013. július 22-tól július 28-ig.
- Második turnus 2013. július 29-től augusztus 4-ig.
Kiket várunk?
A 7-14 éves korosztályból várjuk azokat a természetszerető gyerekeket, akik nyitottak a közösség, a természet által nyújtott örömökre és kihívásokra.
Mennyibe kerül a tábor?
Az egy hetes táborozás díja 35.000 Ft, ami tartalmazza az utazást Budapestről Nagybörzsönybe és vissza, a szállást, az étkezést és a programok költségeit.
A befizetett összeg a tábor kiadásainak fedezésén túl a Kisközösségi Program működését, programjainak megvalósítását is segíti.
Jelentkezéseket ezen az űrlapon várjuk várjuk 2013. június 15-ig.
A tábor díjának befizetési határideje 2013. június 15. A jelentkezés az összeg befizetése után válik érvényessé és véglegessé.
Az érdeklődők további információkat – a tábor vezetőiről, a helyszínről, a tábori úticsomagról, utazásról, stb. – találnak a tábor honlapján.
Facebook oldalunkon rendszeresen friss hírekkel és érdekességekkel jelentkezünk.
A táborral kapcsolatos kérdéseiket bátran írják meg a latomezo@kiskozossegek.hu címre!
A tábor szervezője a Helyi Kisközösségek Közhasznú Nonprofit Kft., a Kisközösségi Program működtetője.
Kérjük, segítsen eljuttatni a tábor hírét a környezetvédelmet, a természet szeretetét és a közösségek erejét fontosnak tartó szülőkhöz, gyerekekhez! Köszönjük!
#Nagybörzsöny
#Tábor
#Látó-Mező
#Gyerektábor
Ahogy megígértük, 2013-ban is lesz Látó-Mező Közösségi Ökotábor. A programok már megvannak, a táborvezetők már készülnek, az időpontok és a további részletek pedig hamarosan érkeznek.
Addig is, hogy a várakozás ne legyen olyan nehéz, látogassatok meg minket a Facebookon, ahol naprakészen értesülhettek a tábori hírekről, felidézzük a tavalyi élményeket, és más hasznos és izgalmas információt is megosztunk veletek!
#Nagybörzsöny
#Oktatás
#Tábor
#Látó-Mező
#Gyerektábor
Mi lesz a program?
- Reggel 7 óra: találkozunk a Keleti pályaudvaron a kijelzők alatt. 7:15 kor indul a vonat (Újszász-Szolnok irány). A jegyedet vedd meg addigra Farmosig.
- A mentés fél 9-kor kezdődik, ha autóval érkezel, addigra várunk.
- A mentés ideje a békák számától függ, de ez általában délig lezajlik.
- Megnézzük a mocsárnál a Kékbegy tanösvényt. Egy pallósor ível át a nádason, így beleláthatsz a nádasok élővilágába.
- A mentés után kisebb kirándulást tervezünk a szikeseken, ilyenkor tavasszal csodaszép, nagyon változatos az élővilága.
- Ha van időnk, bekukkantunk a Vízparti Élet Házába, ahol a környék élővilágával ismerkedhetnek meg az érdeklődök.
Körülbelül 4-5 óra körül érkezünk vissza a Keletibe a programtól függően.
A részvétel ingyenes, a vonatjegyet, az utazási költséget kell magadnak kifizetned.
Már biztos, hogy jönni szeretnél, de nem tudod, mit kell hozni?
Vízálló cipőt és koszolható ruhát javaslunk. Egy kis elemózsiáról se feledkezz meg, hiszen a munka során igencsak megéhezik, megszomjazik az ember.
Ha szeretnél részt venni a programon, jelezd felénk, kérdéseidet is tedd fel bátran itt: latomezo@gmail.com.
A csapat létszáma sajnos korlátozott, ezért jelentkezz gyorsan, ha szeretnél jönni!
Mit csinál egy békamentő?
Segít a brekiknek eljutni a telelőhelyükről a tavaszi szaporodóhelyükre. Farmos község határában a Farmosi Nagy-nádast évről évre kétéltűek tízezrei, nagyrészt barna ásóbékák keresik fel ugyanis szaporodási célzattal.
Honnan jönnek a békák?
A nádasba a közelben lévő gyepekről vonulnak az állatok, ahol év közben élnek, illetve a telet földbe ásva hibernáltan töltik.
Miért nem tudják ezt a békák egyedül megoldani? Mért kellünk mi?
Mert vonulási útjukat a 311-es út illetve a vasútvágányok keresztezik. Segítség nélkül kétéltűek tömegei esnének áldozatul a forgalomnak. Szóval rád is szükség van!
Idén az önkéntesek március 2-án állítják fel az ideiglenes terelőkerítést, mely megakadályozza a békákat abban, hogy feljussanak az útra. A kerítés tövébe vödröket ásunk le, melyekbe az éjszakai vonulás során belepottyannak az állatok. Mi pedig reggel a te segítségeddel összegyűjtjük a „csapdába” esett kétéltűeket és együtt visszük át őket a mocsárhoz.
Részletek a 2013-as békamentésről általában a Jane Goodall intézet honlapján.
#Tábor
#Békamentés
#Farmos
#Látó-Mező
#Gyerekprogram
2012 június 29-én sikerrel lezárult a Kisközösségi Program által szervezett első Látó-Mező ökotábor. A meghirdetett programnak megfelelően a gyerekek számos közösségi, és egyéb, a vidéki élethez kapcsolódó tevékenységben vettek részt, emellett a környékbeli erdőket is bejártuk.
Köszönetet kell mondanunk azoknak a helyi lakosoknak, akik segítsége és odaadása nélkül a tábor nem jöhetett volna létre.
A pozitív visszajelzésekre és tapasztalatokra való tekintettel úgy döntöttünk, hogy a következő évi táborok szervezését megkezdjük. A célunk az, hogy az ökotudatos élethez tartozó tevékenységek végzése során a gyerekek olyan készségeket sajátítsanak el, melyek segítenek valódi értékeket képviselő és megvalósító közösség részeivé válni. Számos újdonságot tervezünk megvalósítani, ezekről a Kisközösségi Program honlapján időről-időre beszámolunk.
#Nagybörzsöny
#Oktatás
#Tábor
#Látó-Mező
#Gyerektábor