Beszélgetés a Világelejéről a Zöld Egyenlőség podcastban
Köves Alexandra ökológiai közgazdásszal beszélgetett Takács-Sánta András egy alaposabbat a Világeleje kötet apropóján. Hallgasd meg az adást!
Köves Alexandra ökológiai közgazdásszal beszélgetett Takács-Sánta András egy alaposabbat a Világeleje kötet apropóján. Hallgasd meg az adást!
A kötetnek lesz nemsokára egy amolyan pótbemutatója június 28-án 18 órától Budapesten, a Wekerle-telepi Közösben. A fb-eseményt itt találod.
Június 28-án 9.30 és 11 óra között a Klíma-Kávézóban Takács-Sánta András egyrészt a Világeleje kötetről beszél majd. Másrészt Kiutak portálunkhoz kapcsolódóan bemutat konkrét jógyakorlatokat is, amelyek révén a cselekvő remény útjára léphetünk.
Június 16-án 16 és 17 óra között dedikálja a Világelejét Takács-Sánta András a budapesti Vörösmarty téren a Gingko Kiadó standjánál (77. stand).
Méghozzá a Vulkán folyóiratban Nichs Andreától. Olvasd el!
A Rádió Bézsen elhangzott egy érdekes, alaposabb beszélgetés a könyvről a szerzővel Vajda János műsorában. Itt meghallgathatod, 6:30-tól indul.
Május 22-én Budapesten a Bolygóban 140-150 ember gyűlt össze, hogy meghallgassa Elon Musk, Lőrinc, Vlagyimir, Nostradamus, valamint Takács-Sánta András unokája e-mailben érkezett visszajelzéseit a Világeleje kötetről – no meg hogy élvezze munkatársunk, Tauber Tamás remek zenéjét. A bemutató felvételét megnézheted itt, néhány nagyszerű fényképet az eseményről pedig itt.
Lehet-e lelkesítő könyvet írni az ökológiai válság kapcsán? Erre a korántsem egyszerű feladatra vállalkozott Takács-Sánta András humánökológus, az ELTE docense, a Kisközösségi Program szakmai vezetője. Ő sem festi ugyanakkor rózsaszínre a képet, még véletlenül sem. Bő 25 éve foglalkozik hivatásszerűen az ökológiai válsággal és a kiútlehetőségekkel, így tisztában van a helyzet súlyosságával.
Ugyanakkor Világeleje című mikroesszé-gyűjteményében megmutatja azt is, hogy a zord, keserű Mad Max-világ eljövetele egyáltalán nem szükségszerű. Sorsunk ugyanis a saját kezünkben van. A pazarló piaci-fogyasztói civilizáció helyébe még mindig építhetünk egy újat – különösen, ha közösségeket és hálózatokat alkotva, alulról építkezve vágunk bele ebbe a feladatba.
A Világeleje tehát nem a szokványos módon nyúl az ökológiai válság és a kiutak problémaköréhez, és a május 22-i könyvbemutató sem szokványos lesz: egyrészt sok humorral, másrészt Tauber Tamás élő zenéjével igyekszünk ünnepélyessé és emlékezetessé tenni az eseményt. Szeretettel várunk téged is!
A Világeleje (amelynek alcíme: A jó élet keresése az ökológiai válság korában) a Gingko Kiadó gondozásában látott napvilágot. A könyvbemutatón 20%-os kedvezménnyel vásárolhatod meg.
A kötet a napokban jelent meg, néhány helyen már kapható is, például a kiadónál.
Itt bele tudsz lapozni.
Itt pedig a borítót láthatod.
A 10 millió Fa-közeli Vulkán folyóirat közölt interjút a napokban Takács-Sánta Andrással. Esik benne szó egyebek mellett a Kisközösségi Programról és az Új Koma Hálóról is. Meg világvége-jóslatokról, reményről és persze a Világelejéről is. Meg még pár további témáról - megspékelve némi személyes szállal.
A Világeleje rendhagyó, zenés-humoros bemutatójára május 22-én kerül sor a budapesti Bolygóban (II. Margit krt. 28-32.). Muzsikál: Tauber Tamás.
Keress minket, ha...
...vagy küldj nekünk egy emailt az info@kiskozossegek.hu címre.
Te is hiszel abban, hogy kisközösségek nagy változásokat idézhetnek elő?
Ha lehetőséged van “befektetni” a Kisközösségi Programba, akár rendszeresen, akár csak egy-egy alkalommal, bármekkora pénzadományt hálásan fogadunk. Adományod kulcsfontosságú számunkra, mert működésünket az önkéntes munka mellett döntően magánszemélyek támogatásaiból biztosítjuk. Közvetlenül a Helyi Kisközösségek Nonprofit Kft.-n keresztül utalhatsz nekünk.
Bankszámlaszámunk:
16200151-00151601 – MagNet Bank
IBAN (nemzetközi számlaszámunk):
HU31-16200151-00151601-00000000
SWIFT code: HBWEHUHB, MagNet Bank
Mire fordítjuk a jelenleg beérkező támogatásokat?
Kérjük, adományozáskor jelöld meg, ha a fenti célok közül valamelyiket kifejezetten támogatni szeretnéd.
További támogatási lehetőség:
Amennyiben úgy gondolod, hogy szívesen járulnál hozzá, hogy minél több helyi kisközösség váljon aktívan cselekvő részesévé az ökológiai fordulatnak, támogass minket!
Köszönjük, hogy adományoddal hozzájárulsz céljaink megvalósításához!