Még csak pár hete jelent meg a Kisközösségi Program első könyve, de hamarosan napvilágot lát a második is (pontos dátumot még nem tudunk, de már tördelőnél van kézirat). A könyv szerzője programunk szakmai vezetője, Takács-Sánta András. Címe és alcíme: A közlegelők komédiája - A közösségek újrafelfedezése mint kiút az ökológiai válságból.
A hátsó borítón ez a szöveg fog szerepelni:
"Az ökológiai válság mindnyájunk életminőségét fenyegeti. Ha el akarjuk kerülni, hogy az éghajlatváltozás, az élővilág elszegényedése vagy a talajpusztulás katasztrófákhoz vezessen, alaposan változtatnunk kellene életmódunkon. A könyv fő állítása szerint mindehhez az egyik legfontosabb, ám mindeddig igencsak elhanyagolt lépés a közösségek újrafelfedezése lenne. A kötet vezérfonala a számos tudományterületen használt, a környezeti problémákra is remekül alkalmazható „közlegelők tragédiája” tanmese – ám friss szemmel tekint erre a modellre. Hogyan segíthetnek helyi közösségek komédiába fordítani a tragédiát, vagyis az ökológiai válságot? Mit tanulhatunk mindehhez két távoli sziget lakóitól? Mi jellemzi azokat a hazai ökofalvakat és más helyi ökoközösségeket, amelyek már elindultak ezen az úton?"
A borítón pedig Závorszky-Simon Mártonnak ez az alkotása lesz látható:
"Jóslatok helyett felelősen" címmel közöl az Új Város folyóirat legfrissebb száma háromoldalas interjút Takács-Sánta Andrással. Az anyagban a Kisközösségi Programról is jócskán esik szó egyéb témák (pl. az ökológiai fenntarthatóság fő stratégiái, a technikai megoldások elégtelensége, a jövő megismerésének lehetetlensége stb.) mellett. Az interjú teljes terjedelmében olvasható itt.
Korábban is készültek már a Kisközösségi Program munkájáról rádiós interjúk, de most a nyár elején többször is beszélgettek velünk különböző csatornákon a megjelenő könyvünk kapcsán. Szerettük volna ezeket a hanganyagokat egy könnyen elérhető helyen tudni, így készítettünk egy SoundCloud csatornát, és fel is töltöttünk néhány friss anyagot ide. Hallható most itt három nyár eleji beszélgetés az Építőkockák egy új világhoz című kötetünkről, valamint egy korábbi interjú a Kisközösségi Program törekvéseiről és munkájáról.
Terveink szerint a jövőbeni felvételek is felkerülnek majd ide, és az interjúkon kívül más jellegű anyagokat is tervezünk még itt megosztani.
Van kedved beszélgetni velünk egy sor inspiráló, létező, ökologikus kezdeményezésről? Olvastad már az Építőkockák egy új világhoz című jógyakorlat-gyűjteményünket, és van róla véleményed? Még nem került a kezedbe ez a könyv, de szeretnéd megismerni a benne bemutatott hazai és nemzetközi példákat?
Gyere el a következő Gyurgyalag Műhelyre* június 28-án, szerdán!
A tervezett program
Építőkockák egy új világhoz - író-olvasó találkozóBeszélgetés a nemrég megjelent jógyakorlat-gyűjteményünkről. Mesélünk a kötet kulisszatitkairól. Ott lesznek a könyv szerzői, akiktől további részleteket is megtudhatsz egy-egy jó példáról. Valamint nagyon kíváncsian várjuk a te visszajelzéseidet, gondolataidat is a kötetről, amelyeket most szemtől-szembe megoszthatsz velünk.
Bemutatunk egy újabb helyi kisközösségetNemrég Kisberényben jártunk egy példaértékű ökologikus kisközösségnél.
Mi minden történt még a Kisközösségi Program háza táján az elmúlt fél évben?Röviden összefoglaljuk a legfontosabb friss eredményeinket.
Az eseményen akár meg is vásárolhatod az Építőkockák egy új világhoz című könyvet. A kötet ára 2500 Ft, a vásárlásoddal közvetlenül is támogatod a Kisközösségi Program további munkáját.
Mikor és hol lesz pontosan a Gyurgyalag Műhely?
2017. június 28-án, szerdán, 18 órakor kezdünk. A helyszín az ELTE lágymányosi épülete (XI. Pázmány Péter sétány 1/A.), az Északi Tömb Dunától távolabb eső oldala melletti parkos rész, a “cseresznyés”. (Az épület előtt lesz majd munkatársunk, aki útba igazít, ha véletlenül mégsem találnál meg minket.)
A program, amivel mi készülünk, kb. 20 óráig tart, de még utána is kötetlenül beszélgethetünk, ehetünk-ihatunk.
A belépés ingyenes, de regisztrációhoz kötött, mivel fontos tudnunk előre, mennyi enni-innivalóval készüljünk. Regisztrálni ide kattintva tudsz június 26-án déli 12 óráig.
*A Gyurgyalag Műhelyt tavaly júniusban indítottuk azzal a céllal, hogy az érdeklődők számára jobb rálátást adjunk a Kisközösségi Program tevékenységeire. Terveink szerint minden januárban és júniusban kerül sor a Műhelyre. Ez a mostani lesz a harmadik ilyen alkalom.
Június 6-án a Humusz Házban megtartottuk az Építőkockák egy új világhoz című új kötetünk bemutatóját. Az érdeklődők megtöltötték a házat, mi pedig igyekeztünk szórakoztató ugyanakkor gondolatébresztő programmal lehetőséget adni a könyv megismerésére.
Minden résztvevőnek nagyon köszönjük a jelenlétet és a figyelmet, hogy együtt ünnepelhettük a kötet megjelenését!
A bemutatóról készítettünk egy kisfilmet - azoknak, akik ott voltak, és szívesen felidéznék az esemény pillanatait, és azoknak, akik valamiért nem tudtak eljönni, de kíváncsiak rá, milyen volt.
...helyi ökoközösséget alapítanál bárhol a világban és szakmai segítségre van szükséged!
...ha csatlakoznál egy már létező magyarországi közösséghez, de nem találtad még meg az igazit!
...a már meglévő közösségeddel szívesen inspirálódnátok, szívesen cserélnétek tapasztalatot más kezdeményezések képviselőivel (pl. az Új Koma Háló tagjaival)!
...úgy gondolod, szakmailag érdemes volna együttműködnünk!
...szívesen járulnál hozzá anyagilag a Kisközösségi Program céljaihoz!
Te is hiszel abban, hogy kisközösségek nagy változásokat idézhetnek elő?
Ha lehetőséged van “befektetni” a Kisközösségi Programba, akár rendszeresen, akár csak egy-egy alkalommal, bármekkora pénzadományt hálásan fogadunk. Adományod kulcsfontosságú számunkra, mert működésünket az önkéntes munka mellett döntően magánszemélyek támogatásaiból biztosítjuk. Közvetlenül a Helyi Kisközösségek Nonprofit Kft.-n keresztül utalhatsz nekünk.
Bankszámlaszámunk: 16200151-00151601 – MagNet Bank
IBAN (nemzetközi számlaszámunk): HU31-16200151-00151601-00000000 SWIFT code: HBWEHUHB, MagNet Bank
*Támogathatod bankkártyás fizetéssel is a Kisközösségi Programot, a támogatáshoz átirányítunk a kiutak.hu portálunkra
Mire fordítjuk a jelenleg beérkező támogatásokat?
Az Új Koma Háló szervezési és működési költségei – a támogatások segítenek abban, hogy közreműködésünkkel helyi ökoközösségek alakuljanak és működjenek minél több településen, továbbá tapasztalataikkal egymást is segítsék.
Országjáró terepmunkánk útiköltségei és munkadíjai – az adományok segítenek abban, hogy minél több ígéretes helyi fenntarthatósági kezdeményezést látogathassunk meg, illetve adjunk hírt ezekről kiadványainkban, honlapunkon és előadásaink során.
A Kiutak.hu portálunk fejlesztése – adományokból tudjuk finanszírozni a fejlesztési költségeit annak az oldalnak, ahol cselekvési tippekkel és tudásanyagok ajánlóival segítjük a formálódó és már létező helyi ökoközösségek működését.
Kérjük, adományozáskor jelöld meg, ha a fenti célok közül valamelyiket kifejezetten támogatni szeretnéd.
További támogatási lehetőség:
Segítő Bankkártya Program - Amennyiben a MagNet Banknál rendelkezel bankkártyával, a Segítő Bankkártya Program keretében is támogathatod a Kisközösségi Programot.
Amennyiben úgy gondolod, hogy szívesen járulnál hozzá, hogy minél több helyi kisközösség váljon aktívan cselekvő részesévé az ökológiai fordulatnak, támogass minket!
Köszönjük, hogy adományoddal hozzájárulsz céljaink megvalósításához!