Meglátogattuk a Szatyor közösséget

Májusban terepmunkás csapatunk a Szatyor bevásárló közösségről készített interjút Kármán Erikával, a Szatyor főszervezőjével. A közösség, amelyet néhány lelkes önkéntes indított el, évek óta működik Budapesten. Mára önálló egyesületük és boltjuk van.
Céljuk eredetileg az volt, hogy jó minőségű, egészséges (organikus) és helyi élelmiszerhez jussanak, mára azonban már tudatosan törekednek a környezettudatos és a fenntartható szemlélet terjesztésére is. Mintegy 30 helyi termelőtől szállítanak Budapestre élelmiszert (zöldséget, gyümölcsöt, lekvárokat, szörpöket stb.).
Alapvetően nem dobozrendszerként működnek (bár vannak egység csomagjaik is). Náluk a vevő maga állíthatja össze, hogy melyik termelőtől és mit rendel. Így a Szatyor sokkal rugalmasabban működik, mint a külföldön elterjedt CSA rendszerek. Rendszeresen szerveznek találkozókat a termelők és a vásárlók között, illetve számos egyéb programot is, ezzel erősítve a közösségi formát.
A Szatyor országszerte több hasonló közösség létrejöttét inspirálta (sok közülük ugyanezt a nevet viseli), illetve szorgalmazzák, tapasztalataik megosztásával segítik is ilyenek létrejöttét.