Ez volt az évünk – 2018
Számunkra az év talán legfőbb eseménye az volt, hogy összekapcsoltuk az általunk segített helyi ökoközösségeket: az augusztusi etyeki találkozón elindult hálózatot öt helyi csapat képviselőivel közösen alakítottuk meg. Hisszük és reméljük, hogy ezzel valami fontos és belátható időn belül nagy hatású kezdeményezés vette kezdetét.
Az országjáró terepmunkát végző csapatunk sem unatkozott. Újra ellátogattunk két ökofaluba is: a formálódó nyimibe és az egykor szebb napokat látott gyűrűfűibe. Interjúztunk továbbá bevásárlóközösségeknél (Esztergomban és Tatabányán), illetve Budapesten két közösségi kertben és egy csomagolásmentes boltban is. Kács községet pedig mint egy leendő reménybeli ökoközösség helyszínét mutattuk be az érdeklődőknek egy általunk szervezett kirándulás keretében.
Szokásos nyári ökotáboraink idén is lezajlottak – sok gyereknek és felnőttnek szerezve élményeket.
Humánökológia tanfolyamunk nyolcadik évfolyama végzett júliusban - ősszel pedig elindult a kilencedik évad, ezúttal is telt házzal. Szintén ősszel mini humánökológia tanfolyamba kezdtünk Szentendrén, az egyik az általunk segített közösségnél.
Volt egy saját szervezésű rendezvényünk az év során: januárban negyedszerre tartottuk meg a Gyurgyalag Műhelyt, amelynek keretében öt előadásban foglaltuk össze, hogy mikkel is foglalkozunk a Kisközösségi Programban. Mindegyik előadás megtekinthető YouTube-csatornánkon.
Mások által szervezett rendezvényeken is többször szerepeltünk:
- Szentendrén újra bemutattuk még 2017-ben megjelent két könyvünket (Építőkockák egy új világhoz, A közlegelők komédiája);
- standdal és egy kerekasztal résztvevőjeként is jelen voltunk Szigetmonostoron a IV. Öko-Szigeten;
- szakmai vezetőnk, Takács-Sánta András több előadást is tartott a Kisközösségi Programhoz; kapcsolódó témákban: a Kortárs Építészeti Központban, a bicskei Zöld Teraszon, a Simplicity Fesztiválon, valamint az UNESCO Humánökológia Kutatóműhelyének sorozatában (utóbbi kettő kattintva meg is tekinthető);
- a zsámbéki Y.EAST Fesztiválon munkatársunk, Pestovics Ági vezetett egy műhelybeszélgetést
- a Gyüttment Fesztiválon idén is aktívan, számos programmal vettünk részt.
Több rádiószereplésünk is volt 2018-ban:
- Takács-Sánta András „a hét embere” volt a Civil Rádión július egyik hetében – ennek keretében öt rövid interjú is készült vele jórészt a Kisközösségi Programhoz kapcsolódóan (mind meghallgatható YouTube-csatornánkon); ugyanezen az adón pedig egy hosszabb, a programunkról szóló beszélgetésben is részt vett (itt hallgatható meg);
- András a Magyar Katolikus Rádióban is beszélt egy ízben a Kisközösségi Programról (YouTube-csatornánkon meghallgatható);
- Tauber Tamás munkatársunk pedig a Mária Rádióban beszélgetett egyebek között programunkról is.
Márciusi állásfoglalásunkban arra buzdítottunk mindenkit, hogy menjen el szavazni a parlamenti választásokon.
Minden nap posztoltunk valami érdekeset facebook-oldalunkra – akár a saját magunk, akár mások tevékenységeiről.
Kisebb-nagyobb intenzitással, de egész évben dolgoztunk egy új portálon, amellyel 2019 elején fogunk előrukkolni.
Végül, de nem utolsósorban: 2018-ban ünnepeltük tizedik születésnapunkat. Ennek alkalmából összegyűjtöttük eddigi történetünk tíz legfontosabb mérföldkövét.
Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani mindenkinek, akik hozzájárultak az elmúlt évi eredményeinkhez!