Vajon mi az a Valyo?
Terepkutató munkacsoportunk nemrég egy városi kezdeményezés, a Valyo, azaz a Város és Folyó Egyesület tagjaival készített mélyinterjúkat. A kezdeményezés tíz éves múltra tekint vissza, céljuk Budapest és a Duna kapcsolatának javítása, a folyópartok sétálhatóvá tétele – hosszú távon pedig szeretnék elérni, hogy minden Duna-parti kerületnek legyen közvetlen kapcsolata a folyóval: akár egy parti sétány, egy strand vagy bármilyen más, közösségi funkciót betöltő tér.
Céljukat elsősorban az úgynevezett social engenieering módszerének alkalmazásával igyekeznek elérni, azaz a városi tér lehetőségeire, adottságaira és szokatlan, ám lehetséges használati módjaira köztéri alkotásokon, eseményeken, performanszokon keresztül mutatnak rá. A Valyo-hoz fűződik többek között a Szabihíd projekt, a Valyo Kikötő nevű underground szórakozóhely, a Római-parti szabadstrand – de számos más kezdeményezés mellett készítettek már dunai tanösvényt vagy éppen bárki által látogatható Duna-parti szaunát is. Oroszlánrészük volt a „Maradjanak a FÁK a Rómain” csoport létrehozásában és a Nehru-part rehabilitációjában is.
Nyitott, folyamatosan újabb és újabb kiváló ötletekkel teli, de ugyanakkor az eredeti célkitűzést folyton szem előtt tartó csoportot ismertünk meg, akikkel inspiráló volt a beszélgetés.
Kapcsolat
Keress minket, ha...
- ...helyi ökoközösséget alapítanál bárhol a világban és szakmai segítségre van szükséged!
- ...ha csatlakoznál egy már létező magyarországi közösséghez, de nem találtad még meg az igazit!
- ...a már meglévő közösségeddel szívesen inspirálódnátok, szívesen cserélnétek tapasztalatot más kezdeményezések képviselőivel (pl. az Új Koma Háló tagjaival)!
- ...úgy gondolod, szakmailag érdemes volna együttműködnünk!
- ...szívesen járulnál hozzá anyagilag a Kisközösségi Program céljaihoz!
...vagy küldj nekünk egy emailt az info@kiskozossegek.hu címre.
Támogass!
Te is hiszel abban, hogy kisközösségek nagy változásokat idézhetnek elő?
Ha lehetőséged van “befektetni” a Kisközösségi Programba, akár rendszeresen, akár csak egy-egy alkalommal, bármekkora pénzadományt hálásan fogadunk. Adományod kulcsfontosságú számunkra, mert működésünket az önkéntes munka mellett döntően magánszemélyek támogatásaiból biztosítjuk. Közvetlenül a Helyi Kisközösségek Nonprofit Kft.-n keresztül utalhatsz nekünk.
Bankszámlaszámunk:
16200151-00151601 – MagNet Bank
IBAN (nemzetközi számlaszámunk):
HU31-16200151-00151601-00000000
SWIFT code: HBWEHUHB, MagNet Bank
Mire fordítjuk a jelenleg beérkező támogatásokat?
- Az Új Koma Háló szervezési és működési költségei – a támogatások segítenek abban, hogy közreműködésünkkel helyi ökoközösségek alakuljanak és működjenek minél több településen, továbbá tapasztalataikkal egymást is segítsék.
- Országjáró terepmunkánk útiköltségei és munkadíjai – az adományok segítenek abban, hogy minél több ígéretes helyi fenntarthatósági kezdeményezést látogathassunk meg, illetve adjunk hírt ezekről kiadványainkban, honlapunkon és előadásaink során.
- A Kiutak.hu portálunk fejlesztése – adományokból tudjuk finanszírozni a fejlesztési költségeit annak az oldalnak, ahol cselekvési tippekkel és tudásanyagok ajánlóival segítjük a formálódó és már létező helyi ökoközösségek működését.
Kérjük, adományozáskor jelöld meg, ha a fenti célok közül valamelyiket kifejezetten támogatni szeretnéd.
További támogatási lehetőség:
- Segítő Bankkártya Program - Amennyiben a MagNet Banknál rendelkezel bankkártyával, a Segítő Bankkártya Program keretében is támogathatod a Kisközösségi Programot.
Amennyiben úgy gondolod, hogy szívesen járulnál hozzá, hogy minél több helyi kisközösség váljon aktívan cselekvő részesévé az ökológiai fordulatnak, támogass minket!
Köszönjük, hogy adományoddal hozzájárulsz céljaink megvalósításához!