Közösségben nagyobb erő - élménybeszámoló a 2016-os Földhangoló Ökotáborról
Ugyan egy hónapja hazaérkeztünk már Kácsról, az idei felnőtteknek szóló Földhangoló Ökotáborból, de az élmények még élénkek. A napokban kaptunk egy tartalmas beszámolót az egyik résztvevőtől, Olgitól. Olvassátok el!
"Már első hallásra megfogott a rendezvény megnevezése, illetve hogy mindez egy tábor keretein belül fog megvalósulni, így sajátos és különleges hangulatot kölcsönzött már a várakozás időszakának is, míg elérkezett az augusztus.
Régóta foglalkoztat az a gondolatkör, mely a természettel történő minél harmonikusabb együttéléssel, illetve annak minden aspektusával foglalkozik. Az ilyen irányú gondolkodás és érdeklődés olyannyira meghatározóvá vált az utóbbi éveim során, hogy végső soron tanulmányaimban is ilyen irányban specializálódtam. Egyre több szempontból ismerkedtem meg a fenntarthatóság, önellátás témáival és sok más egyéb alternatív úttal, módszerrel, mely túlmutat az egyén, az ember manapság már átlagos, de mégsem természetes, sőt természetellenes önközpontú viselkedésén.
Nem tudtam elképzelni, hogy mit kaphatok majd egy ilyen rendezvény során, mint amilyen ez a tábor. De abszolút pozitív élmény volt, hogy már a jelentkezés során figyelembe vették, kíváncsiak voltak a motivációmra, illetve a speciális igényeimre. Értem ez alatt többek között az étkezési szokásaimat, melynek maximálisan igyekeztek eleget tenni a tábor során. Ez talán egy sokadik szempont a legtöbb ember számára. Ám az, aki napi szinten nehézségekbe ütközik azzal kapcsolatban, hogy a diétáját, étrendjét milyen módon valósítsa meg, illessze be a mindennapjaiba, azok számára ez valóságos és komoly kérdés. Főként, ha egy-egy ilyen szokás mögött egy világnézet, egyéni elvek húzódnak meg. Jelen magyar környezetünkben ritka jelenség, hogy ezen igényeket komolyan kezelik, és igyekeznek is nekik eleget tenni. Itt mindezt összhangba helyezték a helyi ételek, alapanyagok beszerzésével, tehát csak elismeréssel nyilatkozhatok a szervezők ezen irányú munkájáról.
A további hozományait is szeretném kiemelni a táborban tapasztaltaknak, tanultaknak. Ezek valószínűleg még jelentősebbek a legtöbb résztvevő számára, aki ott volt, illetve minden olyan leendő érdeklődő számára, aki kacérkodik annak gondolatával, hogy egyszer maga is részese lehessen egy ilyen élménynek. Ezért a saját benyomásaimat osztom meg veletek.
Nagyon kellemes dolog hasonló érdeklődésű emberek körében lenni, akik olyan szép célok elérése érdekében egyesültek itt, hogy ez a világ lehet egy élhetőbb, kevésbé kizsákmányoló, egymást és a környezetünket globálisan tisztelő világ. Úgy érzem, ez teljesült is, és nagyon színes, gazdag élményekkel tértem haza. És olyan személyek, személyiségek emlékeivel az emlékezetemben, akikre mindig jó lesz visszagondolni. Mint már említettem, a tábor egész tematikája nem állt messze korábbi ismereteimtől, mégis sokat gazdagodott egy-egy témával kapcsolatban a tudásom. Másrészt teljesen új területeket is megismertem, melyek egy részét a jövőben szeretném életem részévé tenni, és a gyakorlatba is átültetni, megvalósítani. Az pedig, hogy hasonló irányban nyitott emberekkel tölthettem együtt időt ezeken a programokon, sok megerősítést, lelki-szellemi támogatást nyújtott azon elképzelésem megvalósításában, hogy valóban legyen igényünk változni, változtatni, hatni környezetünkre akármilyen kicsiben is. "Egységben az erő", kis közösségben nagy erő. Nekem ezt nyújtotta ez a program."
Kapcsolat
Keress minket, ha...
- ...helyi ökoközösséget alapítanál bárhol a világban és szakmai segítségre van szükséged!
- ...ha csatlakoznál egy már létező magyarországi közösséghez, de nem találtad még meg az igazit!
- ...a már meglévő közösségeddel szívesen inspirálódnátok, szívesen cserélnétek tapasztalatot más kezdeményezések képviselőivel (pl. az Új Koma Háló tagjaival)!
- ...úgy gondolod, szakmailag érdemes volna együttműködnünk!
- ...szívesen járulnál hozzá anyagilag a Kisközösségi Program céljaihoz!
...vagy küldj nekünk egy emailt az info@kiskozossegek.hu címre.
Támogass!
Te is hiszel abban, hogy kisközösségek nagy változásokat idézhetnek elő?
Ha lehetőséged van “befektetni” a Kisközösségi Programba, akár rendszeresen, akár csak egy-egy alkalommal, bármekkora pénzadományt hálásan fogadunk. Adományod kulcsfontosságú számunkra, mert működésünket az önkéntes munka mellett döntően magánszemélyek támogatásaiból biztosítjuk. Közvetlenül a Helyi Kisközösségek Nonprofit Kft.-n keresztül utalhatsz nekünk.
Bankszámlaszámunk:
16200151-00151601 – MagNet Bank
IBAN (nemzetközi számlaszámunk):
HU31-16200151-00151601-00000000
SWIFT code: HBWEHUHB, MagNet Bank
Mire fordítjuk a jelenleg beérkező támogatásokat?
- Az Új Koma Háló szervezési és működési költségei – a támogatások segítenek abban, hogy közreműködésünkkel helyi ökoközösségek alakuljanak és működjenek minél több településen, továbbá tapasztalataikkal egymást is segítsék.
- Országjáró terepmunkánk útiköltségei és munkadíjai – az adományok segítenek abban, hogy minél több ígéretes helyi fenntarthatósági kezdeményezést látogathassunk meg, illetve adjunk hírt ezekről kiadványainkban, honlapunkon és előadásaink során.
- A Kiutak.hu portálunk fejlesztése – adományokból tudjuk finanszírozni a fejlesztési költségeit annak az oldalnak, ahol cselekvési tippekkel és tudásanyagok ajánlóival segítjük a formálódó és már létező helyi ökoközösségek működését.
Kérjük, adományozáskor jelöld meg, ha a fenti célok közül valamelyiket kifejezetten támogatni szeretnéd.
További támogatási lehetőség:
- Segítő Bankkártya Program - Amennyiben a MagNet Banknál rendelkezel bankkártyával, a Segítő Bankkártya Program keretében is támogathatod a Kisközösségi Programot.
Amennyiben úgy gondolod, hogy szívesen járulnál hozzá, hogy minél több helyi kisközösség váljon aktívan cselekvő részesévé az ökológiai fordulatnak, támogass minket!
Köszönjük, hogy adományoddal hozzájárulsz céljaink megvalósításához!