Június 5-ig tart adománygyűjtő kampányunk, amelynek során kimondottan rendszeres támogatókat keresünk.
A Kisközösségi Program mindmáig elsősorban önkéntes munkán alapszik, ám valamennyi pénz is elengedhetetlen a működésünkhöz. Mindezt döntően magánadományokból igyekszünk fedezni.
Ám eddigi fő mecénásunk, aki már évek óta önzetlenül támogatta tevékenységünket, megváltozott élethelyzete miatt mostantól beláthatatlan ideig nem tud tovább segíteni nekünk. Ez nagy érvágás számunkra, és a kieső bevételt hamar pótolnunk kell ahhoz, hogy munkánk színvonala ne szenvedjen csorbát. Ezért most olyan támogatókat keresünk, akik vállalják, hogy havi rendszerességgel támogatnak bennünket.
Ha fontosnak tartod, hogy
- további, ökoközösségeknek szóló cselekvési tippek kerüljenek föl Kiutak.hu portálunkra (mintegy 170 tippet tervezünk, amiből jelenleg 110 van fönn),
- illetve tovább bővítsük a helyi ökoközösségek általunk koordinált hálózatát, az Új Koma Hálót,
akkor ARRA KÉRÜNK, HOGY LÉGY A RENDSZERES TÁMOGATÓNK!
Nagyjából havi 120 ezer forint támogatásunk esett ki, ebből legalább havi 100 ezer az, amit mindenképp pótolnunk kellene. Mindez azt jelenti, hogy már akár havi egy-kétezer forintos támogatás is nagyon jól jön – ha pedig esetleg megengedheted magadnak, hogy ennél is többet adj, az természetesen még nagyobb segítséget jelentene számunkra.
És valójában nem is annyira minket segítesz az adománnyal, hanem azt a társadalmi változást, amelyért immár 15 éve dolgozunk: abban hiszünk, hogy elsősorban alulról indulva, elkötelezett emberek összefogásával fölépíthető egy olyan társadalom, amely ökologikusabb és igazságosabb a mainál. Ezt az egyre sürgetőbb nagy átalakulást szolgálja az adományod is.
A Kisközösségi Programot a Helyi Kisközösségek Nonprofit Kft.-n keresztül támogathatod. Számlaszámunk: 16200151-00151601. Tevékenységünkről pedig honlapunkon tájékozódhatsz bővebben.

#Támogatás
Szakmai vezetőnkkel, Takács-Sánta Andrással beszélgetett a közelmúltban a Petőfi Rádióban Novák Zsombor és Puskás-Dallos Peti. A 23 perces adás „Az ökoközösségek jelenthetik a választ korunk válságaira” címmel podcast formájában utólag is meghallgatható – érdemes, mert érdekes és pörgős beszélgetés lett, amelyből a Kisközösségi Program lényegét is megismerheted!

#Sajtó
#Rádió
#Beszélgetés
#Podcast
Augusztus 24-e és 27-e között kerül sor az idei Gyüttment Találkozóra – újfent a Pest megyei Magfalván. Velünk is találkozhatsz a Közösségi Udvarban előreláthatólag 25-én, pénteken és 26-án, szombaton. Számos programmal készülünk, amelyekről majd a következő hírmondóinkban olvashatsz. Addig is böngészd a Gyüttment oldalát, érdemes!

#Standolás
#Gyüttment Fesztivál
Újra Magyarországra látogatott a világhírű csimpánzkutató és természetvédő, Jane Goodall. Május 9-én az ELTE Gömb Aulájában lépett föl, amit ezer ember követett a helyszínen és még sok ezer további streamen.
Az előadását megelőző kerekasztal-beszélgetés résztvevője volt Máté Bence fotográfus és Orvos-Tóth Noémi pszichológus mellett szakmai vezetőnk, Takács-Sánta András humánökológus is. Rengeteg más fontos és érdekes téma mellett a Kisközösségi Programról is esett szó. És ami talán a leglényegesebb számunkra: Jane Goodallnak a világunk jövőjével, a reménnyel kapcsolatos gondolatai nagyban összecsengenek mindazzal, amit magunk is folyamatosan hirdetünk – leginkább Facebook-oldalunk hétfői sorozatában, amelynek eddig megjelent 19 posztját a #hétfőihangulatjavító hashtaggel is kilistázhatod a Facebookon.
Az estről számos remek sajtóbeszámoló született, különösen ajánljuk a Greendexét, a Telexét és a Képmásét.

#Budapest
#Sajtó
#Beszélgetés
Április utolsó hétvégéjén Gyöngyösön tartottuk az Új Koma Háló XI. Országos Találkozóját. Évente csak egy ilyen, kétnapos összejövetelünk szokott lenni – ezek elsődleges célja személyes kapcsolataink elmélyítése. Ez most is teljesült, ugyanakkor egy különleges kérdésről is beszélgettünk kétszer két órán át, méghozzá igen magas színvonalon: az ökoközösségek és a spiritualitás viszonyáról.
Ezeket a kérdéseket jártuk körbe:
- Mennyire van jelen a közösségekben a spiritualitás/vallás?
- Miért segíti a spiritualitás/vallás a közösségek működését?
- Közös nevezőre lehet-e hozni az eltérő spirituális utakon járó embereket egy közösségben?
- Miben segítheti az Új Koma Háló a közösségek spirituális dimenziójának erősítését?
Az Új Koma Háló a komplex életmód-alternatívára törekvő hazai ökoközösségek általunk koordinált hálózata.

#Új Koma Háló