Palócföldön, Rimócon jártunk
Terepmunkánk legutóbbi helyszíne a festői szépségű palóc falu, Rimóc volt. A helyi önkormányzat nemcsak a térségben (Nógrád megye), de országos szinten is példaértékű kezdeményezései keltették föl az érdeklődésünket: a megújuló energiaforrások egyre szélesebb körű használata, a helyi általános iskola környezeti nevelési gyakorlata (főleg tankert formájában), valamint az önkormányzati földeken közmunkával termelt élelmiszerek fölhasználása a közétkeztetésben.
Továbbá a településen az 1990-es évek eleje óta működik szociális bolt, ahol helyi termékeket is lehet kapni - az árusítás során keletkezett hasznot pedig a Rimóc Községért Alapítványon keresztül a falu, illetve a közintézmények fejlesztésére fordítják. A közösségi ház ad otthont a Települési Értéktárnak.
Ottlétünkkor a polgármesteri posztot 25 éve betöltő Beszkid Andorral, a közmunkaprogram helyi szervezéséért felelős Beszkid Jánosnéval és a tankerti foglalkozások vezetőjével, Szabó Mónikával beszélgettünk. Rimóc, éppúgy mint a falvak túlnyomó többsége elöregedéssel, elnéptelenedéssel küzd, ám a szép környezet és a faluvezetés előremutató, céltudatos fejlesztései vonzóak lehetnek a vidékre költözők számára, ami a falvat új élettel töltheti meg.